Új fényképezőgép

Gazdi régi fotomasinája már jó ideje rendetlenkedett. Nem csoda, hogy elfáradt: sok-sok élményt örökített meg néhány év alatt. A múlt heti Koppány túrán már teljesen használhatatlan volt.

Gazdim gondolkodott, hogy beszerezzen-e egy újabbat vagy belépjen a nemfényképezők népes táborába.

De aztán megegyeztünk abban, hogy hosszú téli estéken milyen jó visszanézegetni az évekkel korábban készült fotókat, az ember (eb) átéli újra a régi élményeket. Így az elhatározást tett követte.

Sikerült akciósan beszerezni az új gépet, amely kísértetiesen hasonlít a régihez: ez is piros, ez is Nikon, ez is coolpix, csak a száma más: S3200.

Hazaérve ki is próbáltuk gyorsan.  S ki lenne az első fotóalany? Ki a legszebb a családban? Természetesen én!

Hát így nézek ki kedvenc fotelomban, elgondolkodva a világ dolgain. A számban nem fogszabályzó van, hanem a megunhatatlan kedvenc sárga labdám.

Szeretettel: Bonnie

A vendég

Gazdi szólt, hogy vendégünk érkezik és néhány napig nálunk lakik, s azt kérte, legyek hozzá barátságos.

Én nem szeretem, ha vendég jön. Némelyikre haragszom, feláll a szőr a hátamon, másoktól pedig félek: behúzom fülem-farkam és eliszkolok.

Hamarosan meg is érkezett a vendégünk, akit Évának hívnak. Nagyon érdekes volt: cseppet sem féltem tőle és a szőr sem állt fel a hátamon. Sőt, kifejezetten izgalmas, számomra idegen illatokkal érkezett. Amint később megtudtam: dínó és kenguru illata volt. Éva ugyanis a dinoszauruszok nagy barátja és a kenguruk hazájából érkezett. Elmesélte, hogy háza tájékán sok kenguru él, s az ablakból nézi, ahogy bokszolnak egymással. Számomra ez nagyon izgalmasan hangzott, így le sem tudott vakarni magáról, amíg nálunk volt.

Egyik nap elmentünk vele a Patkó-kúthoz. A szép őszi napsütésben öröm volt szaladgálni a gombaillatú erdőben.

Megnéztük a tavat és a forrást is.

Ezután a Gyertyánosi-forráshoz mentünk, ahol sikerült alaposan besározni magam, majd Törökkoppányban volt egy kis városismereti túra kemencenézegetéssel egybekötve. Azokban sajnos nem sült éppen semmi, még egy veknit sem találtunk.

Ezért továbbálltunk Somogyacsára, ahol a kálvária-domb volt a célpont. Engem ez különösen nem izgatott, ezért az autóban megvártam őket.

Nagyon jó, hogy ősz van és jókat lehet szaladgálni. Végre vége a forró nyárnak.

Az is jó, hogy Éva eljött hozzánk, nagyon megkedveltem. Remélem, jön még többször is!

Szeretettel: Bonnie

Közös túránk Pannival

Erdőlátogatási tilalom ide vagy oda, 9-től 15-ig egyébként sincs korlátozás, így Gazdival közösen úgy döntöttünk, hogy bevezetjük Pannit is a természetjárás örömeibe.

Panniról annyit kell tudni, hogy ő a Gazdi unokája, egy kicsit idősebb mint én, egész pontosan a nyáron már elmúlt 5 éves és még sohasem túrázott. Hát éppen ideje elkezdeni!

Szombat reggel összecsomagoltuk a hátizsákot, s belekerült minden, ami jól jöhet egy túrán: víz, alma, kullancsriasztó, kutyariasztó, zsepi, fényképezőgép, gps - hogy el ne tévedjünk és egy távcső.

9 órakor indultunk hazulról. Felsétáltunk a parkerdőig, s itt végre levették rólam a pórázt. Sokkal jobban szeretünk póráz nélkül menni. Gazdi is jobban örül, ha szaladgálhatok körülötte.

Panni már az első padnál elfáradt, le is ültünk kicsit. Aztán mentünk az általam már jól ismert úton. Ma én voltam a túravezető. Nekem négylábú túravezetői minősítésem van és jól ismerem a terepet. Nem kellett térképet hoznunk magunkkal! 

A parkerdő nem hosszú, úgy 2 km múlva már ki is tértünk belőle. Az erdő szélétől aszfaltozott üzemi úton és murvás terepen is haladtunk. Panni minden fűszálnál megállt, megnézte, hogy az micsoda. Egyet én is megszagoltam, de nem találtam semmi vonzót rajta.

Leértünk a völgybe, s kis kitérőt tettünk a kőröshegyi halastóhoz, amit a múltkor már körbejártunk, de akkor esett az eső. Nem is bántam a kitérőt, mert nagyon szomjas voltam már. A víz fölé hajoltam, egyre mélyebbre  hajoltam, majd még mélyebbre, aztán zsupsz! Megcsúsztam és elnyelt a tó! Nagyon megrémültem, még soha nem voltam ilyen mélyen vízben! Gazdi is megijedt, de elkapott és kihúzott a vízből. Hát ezt az élményt szívesen kihagytam volna! Nem győztem lerázni magamról a vizet.

Sarkon is fordultunk, és a lovas tanya mellett elhaladva hamar odaértünk a Pálinkaházhoz, ahol Peti és Tomi várt minket. 

Innen autóval utaztunk haza, ami nagyon jól esett a vizes megrázkódtatás után.

Panni jól bírta a gyaloglást, s azt mondta, hogy máskor is eljön velünk. Már alig várom a következőt!

Szeretettel: Bonnie

Szeptember

Hát itt van végre, megérkezett. Egész nyáron ezt vártuk a Gazdival. Végre vége a nyárnak, s ezzel együtt a hőségnek. Jöhetnek a kirándulós, túrázós, szaladgálós vidám órák. Vagyis jöhetnének. De nem jöttek.

Jött helyette valami más: Erdőlátogatási tilalom.

Igen. Mikor végre kedvezne az időjárás, kitalálnak nekem valami mást. Eddig a hőség miatt nem kirándultunk, most pedig azért, mert bőgnek a bikák. Hát felőlem bőghetnek, engem nem zavarnak! Nem tudom, hogy én miért zavarom őket. Nem vagyok én szarvastehén!

Hát így nyakamba akasztotta Gazdi a pórázt és a magaspart felé vettük az irányt. Elmentünk a kápolnához, s mivel szerencsére a nyárral együtt a nyaralók is elmentek, lekerült rólam a póráz és volt egy kis faág dobálás.

Lementünk a lépcsőn, majd a kiserdőben (ahol nem bőg senki), ismét szaladgálhattam a faágak után, melyeket a Gazdi szorgalmasan dobált szanaszét. Én rendesen mindet visszahoztam.

Na, ebben alaposan elfáradtam, a térdemet verte a nyelvem. Ekkor szépen felsétáltunk a csigalépcsőn és hazabandukoltunk. Fél vödörnyi vízzel próbáltam hűteni magam, még a vacsorát sem kértem.

Most végre elnyúlhattam kedvenc bárányszőrömön, s azt hiszem, így maradok reggelig.

Szeretettel: Bonnie

Végre eső

Mikor ideköltöztem a Gazdihoz, ígért nekem fűt-fát, húzkodta a mézesmadzagot az orrom előtt, hogy minden nap séta, reggel is, este is, labdázás, Balaton, erdő, stb....

Rá is haraptam rendesen, de aztán felszállt a lila köd, s nem maradt más csak az udvar, s jó esetben reggelente egy kis labdázás.

Gazdi csak hajtogatta, hogy meleg, meg nyár, meg hőség és valami sört is emlegetett néha, de arra még nem jöttem rá, hogy az micsoda.

Szóval állította, hogy miattam nem megyünk sétálni, hogy nekem az nem jó, de hát nem ma léptem le én a falvédőről, tudom én, honnan fúj a szél. 

Esténként azért kivitt a szőlőbe, segítettem neki kapálni és locsolni is, s a hagymáknak is laposra tudtam vasalni a szárát. Jó volt elnyúlni rajtuk, kellemesen hűvösek voltak.

Már kezdtem én is belátni, hogy tényleg nagy a hőség, jobban esett kint aludni a saját házamban, az udvaron mint bent a meleg lakásban. 

De végre változott valami: megérkezett a hidegfront!

Eleinte csak a szél fújt erősen, aztán cseppek potyogtak az égből, egyre erősebben és egy ideig esett is rendesen az eső. Nem tartott túl sokáig, de a levegő rendesen lehűlt.

Gazdi közölte is: végre jó idő van a vasaláshoz és a kutyasétáltatáshoz is! Csak erre vártam!

Persze nem a sétával kezdtük, így kénytelen voltam a fotelban kivárni, míg a Gazdi vasalt. Mikor végzett, leakasztotta a pórázt, nyakamra került a nyakörv és már indultunk is a parkerdőbe. Általában idejárunk. Ez közel van és lehet jókat szimatolni, botot dobálni, szaladgálni.

A séta elején még rajtam volt a póráz, de ahogy távol kerültünk a futóktól és más kirándulóktól, Gazdi levette rólam és jót szaladgálhattam kedvemre.

Kicsit jobban is lehűlhetett volna a levegő, az erdőben elég nyomott és párás volt, így nem maradtunk sokáig.

Éppen csak arra volt jó ez a mai séta, hogy kinyújthassam elgémberedett lábaimat. A visszaúton még megkerestük kedvenc tócsámat (Tudjuk ám, hogy eső után hol találunk vizet!), jót ittam, s máris visszakerült a póráz a nyakamra.

Remélem, hogy lesz még eső és lesz még lehűlés, mert ezt a séta nélküli nyarat én már nehezen viselem.

Szeretettel: Bonnie

Árvácskák

Ez a bejegyzés most nem egészen rólam fog szólni, de mivel közvetlen szemlélője vagyok az eseményeknek, úgy gondoltam, megosztom veletek.
Szóval előző bejegyzésemben már említést tettem róla, hogy Peti egyik vietnami malackája anyai örömöknek néz elébe.
Vasárnap reggel, amikor Peti kiment az állatokhoz, két elpusztult kis újszülöttet talált az anya mellett. Sajnos ők már az éjjel megszülettek, de a magzatburok rajtuk maradt és megfulladtak.
Peti nagyon szomorú volt, de aztán születtek az újabb malackák, s akkor már Tomival ott bábáskodtak az anya mellett. Először a két kis fekete, akik a keresztségben a  Kapca és Negro nevet kapták, majd a rózsaszín Okula jött világra (ő úgy néz ki mint akinek behúztak egyet).
Petiék látták, hogy van még az anyában malac, de már nagyon fáradt és nehezen megy a szülés, ezért próbáltak segítséget hívni: Először a helyi állatorvossal próbálkoztak, de őt nem érték el. Ezután Orsit hívta, akit én is ismerek a Kiliti Állatorvosi Klinikáról - hiszen ő írta át a chipemet. Orsi készségesen jött és világra segítette a róla elnevezett rózsaszín malackát. Így már négyen voltak a testvérek.
Érezte, hogy még mindig van az anyában egy malac, de sajnos az már nem élt, s az anya is fáradt volt. Hiába kapott méhösszehúzót, már nem ment a szülés, a halott kis malacka benne maradt. Muszáj volt felvágni szegényt, de ezt már nem élte túl :(
Sajnos a szép, szelíd anyadisznó örökre elment, otthagyta négy kis picinyét.

Elhangzottak olyan vélemények, hogy el kellene altatni őket, s az anyjukkal együtt eltemetni, de Petit nem abból a fából faragták. De nem ám!
Elvitte őket a Klinikára, ott kaptak vitaminokat és vasat is.
Gazdi kapott Nagycsepelyről Mónikától csecstejet, s Peti eddig azzal cumiztatta a pici malacokat. Szigorúan 2 és fél óránként, éjjel és nappal. Holnaptól már kecsketejet fognak szopizni.
A kismalacok élénkek, életrevalóak, csak Orsi gyengélkedik, hasmenéssel küszködik. Szurkolunk neki, hogy kikeveredjen belőle.
Ma már napoztak is az udvaron, Liló játszotta el a pótmama szerepét.

 Be kell vallanom, jól csinálta az öreglány, nekem sem ment volna jobban. Én inkább játszadoznék velük. No nem durván, csak úgy vidáman! :)

Szóval ennyi minden történt az elmúlt néhány napban, mely felforgatta a család életét. Most izgulunk és igyekszünk és nagyon drukkolunk a piciknek, hogy megmaradjanak és sokáig örülhessünk nekik.

Szeretettel jegyzé: Bonnie

Nyári reggel

Szeretem a vasárnap reggeleket.
Tulajdonképpen minden reggelt szeretek, mert akkor a Gazdi labdázik velem, de soha nem annyit, mint amennyit szeretnék.
De a vasárnap reggel az más. Az csak az enyém. Akkor nem labdázunk, hanem túrázunk.
Igaz, nem túl hosszút, mert később meleg van, csak annyit, hogy ilyenkor a földvári parkerdőn keresztül gyalog megyünk a szőlőbe. Szeretek odamenni, a Gazdi mindig elvisz magával, de általában autóval megyünk. Vasárnap gyalog és pontosan egy óra alatt érünk oda.
Kényelmesen megyünk, szimatolunk, szaglászunk (vagyis inkább én), s begyűjtjük a téli tüzelőre való faanyagot. Én mindig találok egy szép száraz faágat, s odaviszem a Gazdinak. Ő pedig eldobja. Össze is gyűjtögethetné, nem érti, miért viszem oda neki!

Ez így történt ma is. Egész úton gyűjtöttem a faágakat, ő  pedig dobálta, míg el nem értük az autópályát.

Onnan a mező szélén, majd a szőlők közt értünk a birtokra, ahol a Gazdi gyomlált egy keveset, én pedig kifújtam magam. Térdig ért a nyelvem, mire odaértünk!

Majd ezután útra keltünk és lesétáltunk a Pálinkaházhoz, ahol Peti állatai vannak. A kecskék örültek, mert általában viszünk nekik répalevelet, de most csalódniuk kellett.
Az egyik vietnami anyadisznó éppen vajúdott, két pici malac volt már mellette.

Panni is ott izgult már, mikor odaértünk. De nem akartuk zavarni szegényt, ezért eljöttünk onnan. Este visszamegyünk megszámlálni a végeredményt :)

A labda

Egy labda mindig gömbölyű.
Színét tekintve lehet sárga, fehér, piros, zöld, kék, pöttyös, csíkos, feliratozott vagy más módon cifra.
Lehet repülős, gurulós, pattogós, hajigálós.
Lehet kicsi, lehet közepes és lehet olyan nagy is mint egy focilabda.
Lehet gumiból, műanyagból és bőrből.
Állagát tekintve lehet tömör és nem tömör.
Szóval a labda egy nagyon izgalmas és sokrétű játék Sok előnye van: jó kondiban tart, megmozgatja a testet és a lelket és összekovácsolja a családot. Ugyanis senki sem szeret egyedül labdázni. Ahhoz társ kell. Egy igazi társ, aki hajlandó repíteni, gurítani, dobálni, elkapni a labdát, hogy én szaladhassak, vadászhassak, elkaphassam és visszahozhassam, hogy kezdhessünk mindent  elölről.
Én leginkább azokat a sárga labdákat szeretem, amelyek pont beleillenek a számba és jó messzire lehet őket gurítani, hajítani, repíteni.
Nekem éppen egy  ilyen labdám van.
Van egy fehér is, ami kicsit kisebb, s van rajta hajigáláskönnyítő szalag, de a sárgát jobban szeretem.
Olyannyira, hogy a Gazdi hiába teszi le elém azt a fránya, féreghajtóval bekevert fagylaltot, akkor sem eszem meg, hanem inkább játszom az én szép, sárga, gurulós és pattogós labdámmal.

Leltár

Gazdi már tegnap este közölte, hogy ma elvisz engem a munkahelyére, mert segítségre van szüksége. Megyünk az erdőbe leltározni! Hát ez nagyon érdekesen hangzott. Ugyan nem tudom, hogy mi az a leltár,  még sohasem csináltam, de az erdőbe szeretek menni, így rögtön rá is bólintottam. Mivel ebben a nyári tikkasztó hőségben csak néha, kora reggel megyünk sétálni, egész éjjel nem aludtam az izgalomtól. Végre mehetek ismét!
Beszálltunk a kocsiba, s először az irodába mentünk. Oda is szívesen megyek, mert engem ott mindenki szeret. A portás bácsi rögtön le akart kenyerezni - vagyis zsemlézni - , de idegentől nem fogadok el sem édességet, sem zsemlét, ezért nemet mondtam.
Gazdi magához nyalábolta a papírjait, s már indultunk is!
Makodéba mentünk, ahol a lepkés Peti, aki ott erdész, már várt bennünket. Azért lepkés, mert ismeri és szereti a lepkéket, de leginkább fotózni szereti őket és jól is csinálja.
Szóval Petivel mentünk a farakások közé és elkezdték számolgatni egyenként a fákat.

Néha a Gazdi félredobott egyet, de én mindig visszavittem. Nehogy leltárhiány legyen! Ez volt a dolgom.

Jól elfáradtunk, mert a Börevárhoz vezető út elég meredek és sok fát meg kellett számolni odáig.
Végre végeztünk, s megnéztük az aliréti tónál épült pihenőhelyet. Itt végre jóízűen olthattam a szomjamat!
Gazdi bedobott egy faágat, kacérkodtam is a gondolattal, hogy utánamenjek, de a víz mély én pedig kutya vagyok nem hal. Így a faág úszott, nem én.

Jól éreztem én magam a parton is! Kis időt eltöltöttünk itt, majd újra autóba szálltunk és a Gazdi engem hazavitt, hogy kipihenhessem a fáradalmakat.
Hát így esett, hogy a leltár megesett 2013. június 28-án Levente és Irén napján.

Szeretettel: Bonnie

Tatai Pünkösd

Hát az úgy kezdődött, hogy csütörtökön végre sikerült ismét levakarni magamról azt a fránya kullancsriasztós nyakörvet. Nemhogy levakarni sikerült, de eltüntetni is. Hiába fenyegetett a Gazdi, hogy ezt év végéig viselnem kell, nem tudtam hozzászokni, utáltam, hogy mindig a nyakamon van. Már többször próbálkoztam, de mindig megtalálták és újra és újra vissza is tették rám. Hát most jól eldugtam. Keresték egész este és egész reggel, de nem találták meg. A teraszon kuncogtam magamban.
Pénteken a Gazdi már jó korán finom illatokkal borította be a konyhát, jól esett beleszippantani. Majd láttam, hogy egy lábast letesz a spájzban a kőre és kimegy. Meg is lestem gyorsan: Az a finom illatú étolaj volt benne, amiben a fasírozottat sütötte. Nemhogy meglestem, be is lefetyeltem gyorsan mind a fél litert.
A Gazdi "Jesszusom, már csak ez hiányzott!"  kiáltására iszkoltam ki a spájzból, de addigra már az edény alját is kinyaltam.
Egyszer csak látom, hogy pakolnak: Viszik az autóba a tányéromat, a vizestálat, a nyakörvet, a pórázt, a pótnyakörvet, a pótpórázt, a labdámat, a kakis zacsikat és végül az ágyamat. Az én kényelmes, pihe-puha párnáimat. Ennek a fele sem tréfa! Azért a fránya eldugott nyakörvért vagy a kinyalt lábasért most odébb költöztetnek? Most kiteszik a szűrömét? Tényleg? Eddig tartott a szerelem? Hát Gazdi az ilyen?
De aztán láttam, hogy a saját holmijukat is hordják ki a házból és pakolják be az autóba. Aztán kibélelik a hátsó ülést, végül betessékelnek és ők is beülnek. Akkor már éreztem, hogy nem tesznek ki, csak utazunk valahova.
Gazditól többször hallottam, hogy Pünkösdkor megyünk Tatára a Gyalogtúrázók Országos Találkozójára. Most jött el az ideje.
Szóval beszálltunk az autóba és utaztunk és utaztunk. Mindössze kétszer kellett útközben megállnunk, hogy az utazás előtt elfogyasztott olaj okozta problémákat leküzdjem, de nem történt semmi olyan baleset, amelytől a Gazdi tartott. Tudok én úrinő módra viselkedni, ha akarok.
Megálltunk Gánton is, ahol bementünk a bauxit bányába. Szép piros hely, érdekes illatokkal.

Itt szaladgáltam, ittam is a bányatóból, majd utaztunk tovább. Hamarosan Tatára értünk, ahol egy nagy ház udvarán parkoltunk le. Jöttek egy másik autóval többen is, ők is behozták a csomagokat. Hát ez eleinte nem tetszett, meg is mutattam nekik, hogyan tudok morogni, de nem voltak ijedősek. Így jobbnak láttam, ha barátságos leszek velük. Különben is nekik volt botjuk, nekem pedig nem.

Este átmentünk a táborba, bejelentettük, hogy megérkeztünk.

Ezután lesétáltunk a tatai Öreg-tó partjára, ahol hűsöltem egy kicsit.

Jól esett az utazás után. Sajnos sok volt a "zavaró körülmény", ami azt jelenti, hogy Tata egy hatalmas város lehet és kicsi a tó hozzá, vagy csak a Tatán élő összes kutyához mérten kicsi, de hogy valamennyi ott tolongott a a tóparton egész hétvégén az biztos. Szerettem volna nyugodtan pihenni, póráz nélkül sétálni, szaladni, fület lobogtatva hűlni egy kicsit, de Gazdi pórázra kötött, s nem hagyta, hogy beléjük mártsam a fogamat. Pedig azon voltam.

Szombat reggel Gazdi pakolt a hátizsákjába. Vizet is vittünk és mondta, hogy kössem fel a nyúlcipőket, mert ma sokat megyünk. Rögtön felélénkültem, s vidáman indultam Gazdival a 10 kilométeres gyalogtúrára. (no előtte azért megmorogtam a szomszédban és a házunkkal szemben lakó négylábúakat).

Először az angol-parkban szaladgálhattam póráz nélkül, de a Cseke-tónál már rám került megint, mert sok volt a biciklis, a horgász és a négylábú "testvér". Megnéztük a műromokat is, majd átmentünk az Öreg-tóhoz. Itt a Gazdival ketten ettünk egy fagyit, ami nagyon jól esett ebben a hőségben. A tó déli partján időnként lekerült rólam a póráz, s majdnem egy vadkacsát is sikerült becserkésznem, de a Gazdi visszahívott, így a nádasban egérutat nyert a kacsa.

Alaposan elfáradtam mire beértünk a célba. Egész délután aludtam, csak időnként lestem meg, hogy meg van-e a Gazdi.

Este még sétáltunk egyet, de nem hosszú ideig, mert ma is sok volt a négylábú a parton, s Gazdi jobbnak látta, ha elkerüljük a konfliktust.

Másnap reggel ismét útrakeltünk, ezúttal autóval mentünk Szomódra, majd busszal egy kicsit.

A Római-úton gyalogoltunk jó ideig, ahol találtunk egy római-kori átereszt is, ahova be is bújhattam, sőt Kittivel végig is mentünk rajta.

A Kőpiténél már térdig ért a nyelvem, itt pihentünk is hosszút, ami jól esett.Ezután már csak lefelé mentünk és volt árnyékos erdő is. Egy temetőn át érkeztünk Dunaalmásra, ahol végre lehűlhettem a Dunában.

Gazdiék söröztek, én pedig grátisz fagyit kaptam Zsuzsától, aki a vizslák szerelmese ugyan, de hozzám is jó volt a hétvégén.

Este még elmentünk a várhoz, de ezen a sétán is szívesen közelharcot vívtam volna némely négylábúval, ami miatt a Gazdi szomorú volt és erősebben fogta a pórázt.
Megbeszéltük, hogy a városi sétákat mellőzni fogjuk a jövőben, s jobb lesz nekünk a Balaton környéki erdőkben póráz nélkül bolyongani mint a városban pórázon. De azt is inkább a reggeli órákban, mert a nyári hőségtől hamar tikkadok.
Pünkösd hétfőjének reggelén visszakerült az autóba a tálam, a labdám, a pórázom, az ágyam, s a Gazdiék táskája is. Haza indultunk.
Útközben még megálltunk Majkon (de ott is több kutyával találkoztunk mint szerettünk volna), majd Gánton, a bányával szemben megcsodáltuk az árvalányhajas mezőket. Itt végre kinyújthattam kicsit a lábaimat is.

Délben értünk haza, bepakoltunk, minden a régi, megszokott helyére került. Én is. Most már csukódik le a szemem, csak befejezzük ezt a bejegyzést és szunyókálok tovább, míg a Gazdi főzi nekem a csirkeláb vacsorát. (Ez jól fog esni, mert 3 napig szinte csak füvet ettem, az esett jól az étolaj után)
Jól éreztem magam a hétvégén, jó volt sokat gyalogolni, ami tőlem szép teljesítmény volt, mert kétszer annyit kellett emelgetnem a lábaimat mint a kétlábúaknak, mivel nekem kétszer annyi van. Jó volt megismerkedni sok emberrel, hiszen voltak ott több mint nyolcszázan és mindenki engem simogatott, mert én voltam az egyetlen négylábú résztvevője a Gyalogtúrázok 20. Országos Találkozójának.
Szeretettel:  Bonnie

A menü

A Gazdi főz.

A Gazdi általában szeret főzni. Különösen akkor, ha van is rá ideje és nem szeretne inkább labdázni velem. Vagy ablakot pucolni. Vagy dolgozni menni. Vagy a kertben kapálni.
Szóval szokott főzni. A Gazda azt mondta, hogy jó lenne, ha neki is főzne minden nap, nem csak nekem. Kicsit irigy. Nem látszik rajta, hogy nem kap mindig meleg vacsorát.
(S titokban néha ő is ad egy darabot a tányérjáról, de ez tényleg titok, mert a Gazdi haragszik miatta.)
Ma elmentünk a henteshez vásárolni, s kaptunk mellé egy szatyor nyesedék húst, amiben van egy kis csont is. Ez lesz az én vacsorám néhány napig. De nem ám csak így! Hanem Gazdi megfőzi nekem.
Bele is tette egy jó nagy fazékba és már délelőtt megfőzte. Ha kihűl, adagolja és fagyasztja. Mert ennyit még én sem tudok egyszerre megenni. Egyik nap tészta lesz hozzá, másik nap rizs.
De nem csak disznóhúst szokott főzni, hanem csirke farhátat és nyakat is, meg a lábát. Azt is rizzsel és tésztával. De volt már főzelékkel is :)
És kecskét is főz, amit  a Peti hoz.
Időnként pedig egy szép, levesben főtt csonttal is eljátszadozhatok.

Panaszra nincs okom.
A szomszéd azt mondta, hogy szeretne nálunk kutya lenni. De én már betöltöttem ezt a helyet!
Néha kapok egy konzervet is, ami elég gusztusosan néz ki, de ez ritkán van.
Reggelente pedig egy bögre száraz tápot, hogy ne üres gyomorral induljon a nap.

Szóval így alakul nálunk a menü -  legnagyobb megelégedésemre.

Jönnek is a kilók, így többet kell a labda után futni, mert ha eltűnik a karcsú derekam, a Gazdi visszavesz az ellátmányomból. Azt pedig nem szeretném.

Szeretettel:  Bonnie

Járt utat a járatlanért...

Mit tesz az ember (kutya) lánya, ha egyszer megszabadul a kenneltől? Fut, szalad, élvezi a szabadságot, a labdázás örömeit.
Így van ez velem is.
Gazdival gyakran járunk Kőröshegyre, a szőlőbe, s az egy nagyon jó, kutyának való hely. Messze lehet hajítani a labdát, le a völgybe, s én lobogó füllel szaladok utána, hogy lógó nyelvvel hozzam vissza.
Így történt ez múlt héten is. De Gazdinak támadt egy ötlete: most ne a megszokott helyen labdázzunk, hanem kicsit feljebb, ahonnan látni a Balatont is. Egy másik földúton mentünk fel, s onnan dobta nekem a labdát. De a labda megpattant,  s berepült a magasra nőtt fűbe. Én pedig utána vetettem magam, ahogy szoktam.
Sajnos nem láttuk, hogy a magas fű betontörmeléket rejt, s én teljes erővel nekicsapódtam. :(
Gazdi megijedt, de akkor nem éreztem semmi fájdalmat, s nem is találtunk sérülést. Azért befejeztük a labdázást és hazamentünk.
Pár napja éreztem,. hogy fáj a lábam, s nehezen tudok ráállni. Gazdi nézegette, de nem látta a bajt.
Tegnap vette észre végre, hogy a farkaskörmöm nem úgy áll, ahogy szokott. Megtapintotta én pedig majdnem kiugrottam az ablakon: mintha villám hasított volna belém.
Ennek fele sem tréfa, mondta  a Gazdi. Mivel neki dolgozni kellett ma mennie, Petit kérte meg, hogy vigyen el Kilitibe, az állatorvosi klinikára.
Jött is Peti reggel, izgalmas volt, még sosem ültem az ő autójában. Gyorsan megérkeztünk, s rögtön be is szólítottak. Kaptam érzéstelenítést és eltávolították a körmömet. Majd egy bumszli kötést is kaptam, szép pirosat, egészen nőieset. Ennek három napig kell rajtam lennie.

Végre Gazdi is hazajött, s én hoztam a labdát, amit ő kicsit meggurított, de sajnos nem tudok úgy futni, el is estem.
És most eldugta. Három teljes napra eldugta!
Azt mondta, hogy be kell tartani a szabályokat, különben hogy vinne el vasárnap a madárdalos túrára?
Nagyon nehéz labda nélkül élni. És most sétálni sem megyünk. Megöl az unalom...
Megjegyeztük: Járt utat a járatlanért el ne hagyd!
Jó éjszakát kívánok.

Szeretettel:  Bonnie

BoxE.R. Majális helyett

Nézegettük Gazdival a Noé oldalán a hívogatást: BoxE.R. Majális és Boldog Bulldog Party, de jó buli lehet most ott, jó lenne elmenni, találkozni régebbi ismerősökkel, gondozókkal. De aztán osztottunk-szoroztunk, s úgy gondoltuk, hogy a benzinpénzzel inkább megtámogatjuk a rászoruló bokszosokat, s mi itthon töltünk el egy kellemes napot.
Már kora reggel lementünk a hajóállomásra, amíg a nyaralók aludtak, s ott találkoztunk Pannival is. Megnéztük a vízállást, a hattyúkat és vadkacsákat, szimatoltam egy kis halszagot.

Ezután labdáztunk a Galamb-szigeten és Pannival is sétálgattam kicsit.

Innen Szántódra mentünk, ahol már várt Peti, Pici és Liló. Lilóval találkoztam már régebben, de Picit most láttam először. Hát nem túl vendégszerető kis keverék szuka. Már a kapuban morgott rám, fel is állt a szőr a hátamon, de Peti ráparancsolt mire ő sértődötten bevonult a házába. Gazdiék sütögettek valamit az udvaron, jó illata volt. Mi labdázgattunk.

Volt több labda is, s nem is volt gond, amíg Liló ki nem nézte magának az én gyönyörűségesen gömbölyű sárga labdámat. Ezt már nem hagyhattam szó nélkül! Hogy képzeli az öreglány! Rámordultam úgy Isten igazából, ő meg vissza akart, de Gazdi elkapta a labdát és el is dugta az összeset! Ezután már nem maradtunk sokáig, nehogy baj legyen.
Gazdi összecsomagolt, beültünk az autóba. Így ni:

Hát hűvösnek nem nevezhető a mai nap sem, lihegtem is rendesen. Zamárdiba mentünk, ahol az utolsó háznál kiszálltunk az autóból és innen gyalogoltunk az erdőn át a Vaskereszthez. Ekkor már nem volt nagy meleg, jól esett a séta, s póráz nélkül szaladgálhattam. A Vaskeresztnél leültünk, elég sokáig itt voltunk, hogy elmúljon a zihálás. Lehet, hogy a Gazdi volt fáradt, csak mindig rám fogja, de én nem haragszom, ha rám fognak olyan dolgokat is, amit nem én követtem el.
Szóval itt kipihentük magunkat, de közben pihenésképpen  labdáztunk is kicsit. Most nem dobta olyan messze a labdát a Gazdi, de ez így éppen jó volt.

Amikor kilihegtük magunkat, visszaindultunk az autóhoz. Útközben láttunk két vadnyulat és egy gyíkot. Sajnos Gazdi nem engedte, hogy utánuk szaladjak, pedig finom vacsora lett volna belőlük.
Még kimentünk a szőlőhegybe is, Gazdi gyomlált és néha eldobta a labdát nekem. Mindketten elfáradtunk.
Már hazaértünk, s jólesően fáradt vagyok. Végre elnyúlhattam kedvenc, báránybőrrel borított fekhelyemen és reggelig aludni fogok. Valahogy így:

Jó pihenést kívánok mindenkinek!

Szeretettel:  Bonnie

Nyár van

Hát megérkezett. A hosszú tél után végre itt a nyár. Elég gyorsan jött, előbb tavaszt szerettünk volna, de nem úgy lett.
Gazdi folyton ígérgette, hogy mennyit fogunk túrázni, hogy nem megy többet nélkülem, s hogy ha itt lesz a tavasz, gyakrabban és többet szaladgálhatok, labdázhatok. De a tavasz ezt nem tudta és szép csendesen elkerült minket.
Csak a hőség jött. És a szúnyogok. Ez a két nagy ellenségünk.
El sem hittem, hogy komolyan gondolja a Gazdi, amikor hajnali 5 órakor kirángatott az ágyból és sétálni hívott. Át is fordultam a másik oldalamra, hagyjon engem békén. De a szemem sarkából lestem és láttam, hogy cipőt húz és a sárga labdámat zsebrevágja. Ennek a fele sem tréfa! Hamarosan az utcán találtam magam - vagyis magunkat. Már szaladtam volna a rétre, de Gazdi új trükköt vetett be: ha és szaladok és feszül a póráz ő egyszerűen megáll vagy legalábbis nagyon lassúra veszi a tempót. Nem tudom, mi ütött belé, de ha így akarja, legyen így. Ha lassan is, de legalább haladunk. Még mindig jobb mint a kutyaiskolában, amikor rángatnak a pórázzal, hogy "Lábhoz! Lábhoz".  Ez egyikőnknek sem tetszett. Most is szívesebben szaladnék, de csak lassan elsétálunk a rét irányába. Először teszünk egy kört a parkerdőben: megszagoljuk a vaddisznó túrásokat és egyéb lábnyomokat, majd a Gazdi eldobja a labdát, én pedig szaladok utána és vissza is hozom. De nehogy azt higgye, hogy visszaadom! De nem ám! Az az enyém és nem adom! Ha akarja, harcoljon meg érte. De a Gazdi nem egy harcolós típus. Ha nem adom vissza, akkor befejezzük a labdázást. Ilyenkor azt mondja, hogy "Akkor labdázz egyedül" és elindul hazafelé. Egy ideig várom, hátha visszajön - de nem jön. Mit tehetek: rohanok utána.
Szóval ez a reggeli séta és labdázás a hőség miatt van. Azt mondta a Gazdi. Eddig estig sétálgattunk nagyokat, most reggel. Este tényleg meleg van. Lóg a nyelvem és zihálok, alig vánszorgok. Gazdi szerint jobb nekem a hűvös, árnyékos udvaron. Pedig mennék én kifulladásig, de nem enged. Mindig rám fogja, hogy miattam van, pedig szerintem ő miatta.
Ha a hőség miatt van, akkor az nem a barátom.
A szúnyogok sem a barátaim, pedig rengeteg van, de egy sem a barátom. Amikor először megcsíptek a bokorban, tele lettem dudorokkal. Gazdi hozott egy Protect sprayt és minden reggel befúj vele séta előtt.
Büdös és prüszkölök tőle, pedig a szememet - orromat betakarja. De legalább engem nem csípnek ezek a balatoni szúnyogok.
Még mindig tart a lomtalanítás Földváron, Gazdi ma újabb zsákmánnyal érkezett: egy báránybőrt hozott haza. A teraszon terítettük le. Éppen ráférek :)

Már egész sok fekhelyem van a lakásban és azon kívül is. Bárhol jön rám a szunyókálás, mindenütt kényelembe tudom helyezni magam. :)

Most megyek is, keresek egy kényelmes pontot, hátha reggel megint korán kelünk.

Jó éjszakát nektek is!

Szeretettel:  Bonnie

Hétköznapjaim

Gondoltam írok néhány sort, mert az utóbbi időben eléggé hanyagoltam a naplómat.
Igazából túl nagy események nem történtek velem.
Múlt héten gazdi eltűnt négy napra. Éreztem én már előző nap, hogy pakol, csomagol, szóval nem úgy viselkedik mint egy átlagos este. Szorosan rátapadtam a lábára, nehogy kifelejtse a labdámat és engem, de nem voltunk a listán. Másnap reggel jó korán felkelt, megsimogatott, fogta a pakkokat és eltűnt.
Egész nap ott feküdtem a kapu előtt és még másnap is. Vártam. A Gazda jött haza esténként, ő adott nekem vacsorát és fociztunk is kicsit. Végül ez sem volt rossz. Jó nagy adag vacsorákat kaptam és egy kis adag száraz tápot reggel is. Így mikor a Gazdi hazajött, csak néztünk egymásra a kapuban, alig ismertük meg egymást. Nekem már nem látszanak a bordáim. Neki sem. Hátat fordítottam és elmentem az udvar  végébe.
Nem ugrottam a nyakába, ha már így itt hagyott. Hiába próbálkozott, hozott nekem ajándékot is: egy valódi disznó orrt és egy autóba való biztonsági hámot. Nem hatott meg.

Aztán megígérte, hogy ez volt az utolsó túra, ahova nélkülem ment el és még nyaralni is elvisz magával.
S másnap reggel, amikor felkelt és fogta a labdát, már örültem neki. Siettünk ki a rétre és labdáztunk egy jó nagyot. Elmúlt a harag. :)

Esténként a szőlőhegyre járunk veteményezni. Az egy nagyon jó hely, sok a füves rét és meredek is, de nem nagyon. Éppen csak annyira, hogy a labdát jól meg lehessen gurítani rajta. Gazdi dobja a labdát, aztán én szaladok és hömpölygök utána, amíg el nem érem.
Gazdi jó mély barázdákat húzott a kapával, ott kellemesen hűvös volt a föld, jól esett belefeküdni labdázás után.

Este nem úsztam meg fürdés nélkül, de az is jól esett.

Amíg a Gazdi nem volt itthon, megérkeztek az új csirkék. Szerencsétlenek. Jó lesz, ha visszafogják magukat az evésben, mert hamarosan arra a sorsra jutnak mint a tavalyi tyúkok. Én láttam! Én szóltam!
De ezeknek sincs több eszük, csak annyit tudnak, hogy sárga a kukorica és zöld a fű. Hát majd csodálkozhatnak, hogy nem merő szeretetből tartják itt őket. Nem úgy mint engem.

Újabb ellenségeim lettek: Ma reggel agyon csipkedtek a szúnyogok. Akkor történt, amikor a labda begurult a bokrok alá és én utánaszaladtam. Rettentően fájt és nem tudtam rendesen megvakarni sem. Gazdi nagyon megijedt, amikor meglátott, mert úgy néztem ki mint egy rücskös labda. Először azt hitte, hogy beteg vagyok, de később rájött, hogy mi történt. Elővette a masszírozó kesztyűt és simogatott vele, ami nagyon jól esett.  Most már leapadtam és nem is viszket annyira.

Lomtalanítás van a városban és Gazdi "turkált" nekem egy csoda klassz fekhelyet. A teraszra tettük és már ki is próbáltam :)

Jó lesz ősszel, amikor már hideg a kő és a szőnyeg, addigra huzatot is kapok rá. Valami labdásat :)
Szóval így telnek a napjaim. Itt sem kolbászból van a kerítés, de nem érzem rosszul magam.
Néha még hiányzik a többi kutya, jó lenne bandázni egy kicsit, de állítólag még nem vagyok "jól szocializált".

Szeretettel:  Bonnie

Malacom van

Kisebb riadalmat keltett ma itthon, hogy az óvatosan a Gazdi lába mögé helyezett labdám majdnem kéz- és lábtörést okozott.
Gazdi szörnyű elhatározásra jutott: a gyönyörűséges sárga labdámat azonnal kitiltotta a lakásból és a kinti játék kategóriába sorolta.  Könnybe is lábadtak a szemeim rögtön, amint kihajította az ajtón.
Nem akartam én kéz- és lábtörést a Gazdinak, dehogy akartam, csak gondoltam kéznél (illetve lábnál) legyen ha véletlenül játszana egy kicsit vele. Hogy vinne el engem sétálni, hogyan hajítaná a labdát, ha kitörne valamije is. Láttam én már három lábú kutyát, Gazdi sem tudna így szaladgálni egy lábbal.
És éjjel is azért tettem a párnájára, az orra elé, amikor aludt, mert gondoltam, hogy nagyon örül majd ha felébred és rögtön játszhat velem egyet. de csak annyit motyogott, hogy "Mi az a büdös?" Még hogy az én labdám büdös... Amikor alaposan lenyaldostam, mielőtt odatettem.
Szóval száműzve lett a sárga labda, Gazdi új szabályokat állított fel.
De mivel látta, hogy nagyon búsulok és nagyon bánatos vagyok, a délutáni bevásárlás alkalmával beszerzett nekem egy újabb, nem gurulós játékot. Egy szép, rózsaszín malacot! És még röfög is!

Nagyon izgalmas. És nagyon izgalmas lesz az is, ha mondjuk meccs alatt röfögtetem. Hogy örül majd neki a Gazda! 

Nagyon örülök, hogy van egy röfögő malacom, s malacom volt azért is, hogy a Gazdi nem törte össze magát.

Szántódon túráztunk

Végre kezd elmúlni a tél, aminek már éppen ideje. Lehet hosszabbakat is kint lenni a szabadban, már én is unom a lakást.
Ezért Gazdi úgy döntött, hogy elvisz engem a Szent Kristóf Természetjáró Egyesület mai túrájára :)
Összepakoltuk a hátizsákot: vizet, pórázt, egy kutyariasztó kütyüt támadás esetére és a labdát.
Kivételesen autóval mentünk Szántódra, s a kopjafánál már vártak is minket. De aztán még jöttek és jöttek. Több gyerek is, akiknek nagyon örültem és ők is nekem :)
Szép lassan haladtunk, mert a legfiatalabb kisfiú még öt éves sem volt, s olyan tempóban gyalogoltunk, hogy neki is jó legyen. Ezért én oda-vissza szaladgáltam útközben, de leginkább a Gazdim közelében szerettem lenni.

Mivel sok botot találtunk útközben, amit a srácok dobáltak nekem, muszáj volt szaladgálnom velük.
Addig is szaladgáltam, amíg ők pihentek. Pihenésképpen pedig futkostam kicsit.
Aztán hócsatáztunk.

Útközben találkoztunk egy nagy termetű kutyával, aki szabadon mászkált, de szerencsére nem volt barátságtalan. Gazdim akkor rám akasztotta a pórázt, mert félt, hogy én viszont nem lennék barátságos :(
Még találkoztunk olyan állatokkal is, amilyeneket korábban soha nem láttam, úgy hívják, hogy Szürke Marha. Egész közelről megnéztem őket. Olyan közelről, hogy még a villanypásztorral is testközeli kapcsolatba kerültem. Hát ezt inkább kihagytam volna a mai túrából! Többé a közelükbe sem mentem, csak távolról szemlélgettem őket.

Utána még botoztunk, s már vissza is értünk az autóhoz. Gazdi nagyon megdicsért, hogy 14 km-t gyalogoltam. Láttunk 4 nyulat és 5 őzet. Egyik nyúlnak majdnem utánaszaladtam, de aztán mégis a Gazdival maradtam. És a labdát elő sem vettük.
Mit ne mondjak: Jól esett a vacsora és a szunyókálás.

Holtomiglan - holtodiglan

Ma két hete gördültünk Nikivel és Tomival Gazdiék háza elé. Ma két hete megváltozott az életem. Sokadszor változott meg.
Laktam tenyésztőnél (akiről azt gondoltam, hogy a gazdim és szeretjük egymást), majd miután további szaporításra alkalmatlan lettem, a NOÉ-hoz kerültem, ahonnan Nikihez vittek (akiről nem tudtam, hogy csak ideiglenes gazdi, nekem ugyanolyan volt mint a többi), de mire megszoktam ott, örökbefogadott egy kedves fiatal család. Majd valamiért visszavittek a Nikihez, pedig jó kutya voltam és jó volt náluk is lakni. Örültem Nikinek, mert ott legalább éreztem, hogy szeret engem a másik két kutyával együtt. Jókat játszottunk, örültem a kutyatársaknak. Sajnos kissé forró a vérem, s szeretem megvédeni magam, ezért összetűzésbe kerültem az egyik kutyával, komoly összetűzésbe. Ezért nekem mennem kellett ismét. A menhelyre szállítottak, s egy kennelben teltek a napjaim, ahol kevés örömben volt csak részem. Majd két héttel ezelőtt újra költöztem. Ide, a mostani Gazdimhoz.
Én nem választhatok gazdit, tőlem nem kérdezik meg, hogy kihez szeretnék költözni, kivel akarok együtt élni. Csak remélni tudok és hinni abban, hogy most végre már végleges gazdihoz költözök, aki szeretni fog engem.
Két hét alatt volt 14 közösen eltöltött napunk, s az első (nyúl nélküli) húsvétunkon is túl vagyunk. Minden nap labdáztunk, nagyokat sétáltunk, s jól érezzük magunkat együtt.
Én nem akarok többé költözni és nem akarok félni, hogy újra autóba tesznek és továbbszállítanak egy újabb családhoz, egy újabb emberhez, újabb kutyák közé, egy újabb kennelbe. Én nem vagyok egy könyv, egy labda, amit tovább lehet adni vagy ki lehet dobni, ha már nem kell. Én Bonnie vagyok, élek, érzek és szeretek. Szeretnék szeretni, hosszan, nem csupán egy-két hétig. Szeretném érezni, hogy tartozok valakihez.  Szeretném, ha engem is szeretnének, gondoznának, játszanának velem (labdáznának!), s nem csupán egy-két alkalommal. Ha Szeretettel, türelemmel megtanítanák nekem, hogy mit csináljak, hogyan csináljam, hogy az mindenkinek jó legyen. Én nagyon igyekeznék, hogy az úgy legyen.
Szeretném, ha megszelidítenének, felelősséggel, tudatosan. Mert nekem arra nagyon nagy szükségem van. Biztonságra, szeretetre. És én azt nagyon tudom viszonozni. Pl minden nap elviszem a Gazdimat labdázni. Nélkülem úgysem menne el. És nélkülem nem sétálgatna a Balaton-parton és nem feküdne hasra a fűben. Rendszerességre tanítom. Neki is szüksége van rám.
Úgy gondoltuk a Gazdival, hogy megpecsételjük közös jövőnket és ezt hivatalos formába is öntjük, ezért ma elmentünk az állatorvoshoz, hogy átirassuk az azonosító chipet, s így most már hivatalosan is a Gazdié legyek - és ő az enyém.
A Kiliti Állatklinikára mentünk, ahol Orsi várt bennünket, aki ott doktornéni. Nem is kellett sokat várnunk, s pár perc alatt meg is volt a hivatalos anyakönyvi eljárás :)
Mi most már teljesen összetartozunk. Azért ez még új mindegyőnknek, tanulunk egymástól, szokjuk egymást, de egy család vagyunk. Nincs tökéletes család, biztosan lesznek nálunk is problémák, de meg fogjuk oldani. És nem küldjük el egymást, nem adunk tovább egymáson. Mi ezt megbeszéltük Gazdival.
De ha már ott jártunk az állatorvosnál, nem úsztam meg ennyivel. Gazdi megnézette a fülemet, mert néha vakarom. Erre kinyomták a bűzmirigyemet. Ha tudnátok, milyen fájdalmas az! Ráadásul hallottam, hogy negyedévente kell mennünk, hogy ezt megismételjék. Elképesztő. Aztán jöttek a féreghajtó tablettával, amivel már a Gazdi is meg akart tömni. Jobbnak láttam  Orsi doktornéni tenyeréből szépen megenni az egészet, nehogy megint kinyomja a bűzmirigyemet. (Legfeljebb hazafelé jól belehányom az autóba....)
Megnézték a fogaimat, meghallgatták a szívemet, s megmérték a súlyomat. 22,5 kg vagyok, kicsit még hízhatok.Vásároltunk egy foresto nyakörvet, ami távol tartja a kullancsokat és bolhákat, s kaptam egy masszírozó - simogató kesztyűt is.
És ma kaptam egy új bilétát a nyakörvemre amelyiken rajta van a nevem, a lakcímem és a Gazdi telefonszáma. Arra az esetre, ha véletlenül elvesznék (de ez nem fordulhat elő).
Az udvaron beszélgettünk egy öreg bokszos fiúval és a gazdáival. Nekik ez már a 8. boxerük.
Ilyenek vagyunk mi, boxerek. Aki egyszer megszeret, úgy igazán, az nem akar többé mást. Gazdi sem akar mást, csak engem és én is már csak vele szeretnék élni.
Holtomiglan - holtáiglan.

Húsvét

Hát eljött a várva-várt Húsvét. Nem úgy, ahogy vártam, nem szép napsütéses, madárfüttytől hangos rétekkel, hanem havas-jeges esővel és sárral, hideggel.
Ráadásul a nyúl sem jött meg, pedig azt vártam a legjobban. Egy valódi, pihe-puha szőrrel borított, ugrálós kis nyuszira vágytam, amelyikkel jót lehet játszadozni, gurítani, labdázgatni. Nem lepődtem meg, hiszen olyan erős kampány folyt, hogy élő nyulat ne adjanak ajándékba, hogy biztos a Gazdi is meghallotta. Pedig én nem is ajándékba, nem csak egy napra, hanem örökre szerettem volna. Hát így jártam.
Összesen egy szép nagy darab csülökcsontot kaptam, de arról is lerágták a húst.
Így kezdődött számomra a Húsvét.
Vasárnap Panni vigasztalt, próbálta elterelni a gondolataimat, s ez ideig-óráig be is jött.

Ez volt a nap legjobb része. Aztán jöttek vendégek, majd hétfőn is jöttek. Megismerhettem Esztert és Annát is, s velük is labdáztam egy jót az udvaron.

Később elvittek sétálni. Mikor hazaértünk, a Gazdi már várt, s mondta, hogy most megyünk Szántódra és bemutat valakinek. Na, ez sejtelmesen hangzott. Felvettük a hátizsákot, s gyalogosan indultunk, mert végre a nap is kisütött. Kicsit szaladgáltam a halastó partján, jókat szimatoltam. Kis idő múltán már Szántódon voltunk, egy füves-labdázós területen, ahol leültünk egy padra. Vagyis én inkább melléje.
Egyszer csak Peti tűnt fel, s mellette sétálva jött egy boxer! Nicsak! Már hallottam többször is Lilóról, de személyesen most találkoztunk először.
Úgy gondolom, féltékeny rám az öreglány (azt hiszem, nyugodtan nevezhetem annak, bár korához képest jól tartja magát), mert volt egy kis morgás, s én is visszamorogtam kicsit, hogy lássa, nem ijedek meg a saját árnyékomtól, tőle pedig főleg nem. De aztán gazdi zsákjából előkerült a labda, s Peti ügyesen hajigálta, mi pedig szaladgáltunk utána.

 Liló felfalta az összes jutalomfalatot (meg is látszik az alakján), de addig enyém volt a labda (ez pedig az én alakomon látszik meg). Kb fél órát játszottunk így, aztán elköszöntünk egymástól. Gazdival én a Balaton irányába mentem, egyenesen a Galamb-szigetre. Szerencsére itt nem voltak sokan, nyugodtan labdázhattunk kettesben. El is fáradtam rendesen.

A hajóállomáson sokan megnéztek, gyerekek simogattak (ez jól esett). Pannival is összefutottunk, aki képes volt nélkülem bevágni egy lángost - pedig szívesen segítettem volna neki. Végigmentünk a platánsoron - és szerencsére itt sem voltak sokan, így póráz nélkül szaladgálhattam, szaglászhattam a partra sodort törmeléket, aminek jó hal szaga volt.
A csigalépcsőn mentünk fel a magaspartra, persze most sem egyenesen, hanem csak úgy cikk-cakkban, de végre hazaértünk.
Már épp ideje volt, mert nagyon megéheztem, s az ünnepi vacsora után jól esett elnyúlni az ágyamban.
Gondolatban előjöttek a többiek, a noés boxerek. Jobb nem belegondolni,  milyen lehetett nekik a Húsvét.
Bár ott van nyúl tucatjával - ha nem is szabad labdázni velük.

A kutyaház

Hát ha tegnap még nem tudtam, hogy mit jelent az, hogy lejárt a GYES, mára megtudtam.
Gazdi reggel öltözködött, de nem úgy, ahogy szokott. Nem vette fel a szép piros labdázós-túrázós kabátját és nem dugta a zsebébe a labdát.
Csak annyit mondott a Gazdának, hogy gyere, tegyük ki a kutyaházat.
Kutyaházat? Erre már én is felkaptam a fejemet! Nem vágytam én saját házra, jó volt nekem a Gazdiék háza, szépen elfértünk mindannyian ott bent is. Miért kellene nekem saját, különbejáratú ház?
No ennek fele sem tréfa, mentem is Gazdi után izgatottan, hadd látom, mi történik itt.
Gazdi és Gazda előhoztak a garázsból egy csinosnak tűnő házikót. Szépen lambériázva, bituzsindelyes tetővel. Ez igen! Igazán mutatós portéka. Duplafalú, hőszigetelt. Gazdi mondta, hogy lesz rajta hőfüggöny is, de az még nem érkezett meg.
Hát erre már belebújtam egy kicsinykét, hogy körülnézzek benne.

Kényelmesnek tűnik, szőnyeg is van benne. De még mindig nem értettem, hogy minek is ez.
Egyszer csak látom, hogy Gazdi cipőt húz, valami ismeretlen táskát vesz a kezébe (amiben nem volt egy labda sem), megsimogatja a fejemet, s azt mondja: Vigyázz magadra, sietek haza. Ha fázol vagy esik valami, bújj be a házikódba! Erre becsukta maga mögött az ajtót és elment. Nélkülem....
Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy "Ugye visszajön? Ugye nem hagy itt?" Mert nélküle még a labda sem igazán jó játék.
Gazda még otthon maradt egy darabig, kiengedte a tyúkoknak nevezett szárnyasokat, majd beült az autóba és ő is elment.
Magamra maradtam. Teljesen magamra. Szomorúan bújtam be az újonnan kapott házamba, mert már a hó is elkezdett szállingózni és nem is volt nagy meleg.
A Gazda hamarosan visszajött, s megdicsért, hogy szépen használom a házamat. Mivel otthon maradt, bemehettem vele a közös házunkba, s elnyúlhattam a kosaramban. Nem is mozdultam egész nap. Hiányzott a Gazdi.
Egyszer csak zörejek hallatszottak, ismerős zörejek, s a Gazdi állt az ajtóban! Már szaladtam is a labdámért, s mutattam neki, hogy én nagyon szeretnék játszani már. Ő rögtön megértette. Végre felvette a piros kabátot, s már indultunk is ki az ajtón.
Egy pillantást vetettem a kutyaházra, s megértettem, hogy csak akkor kell használnom, ha egyedül vagyok itthon.
Ha itthon vannak gazdiék is, akkor felőlem álldogálhat ott üresen.

Szép hó esett amíg bent vártam a Gazdit. Jól esett szaladgálni, labdázni benne. Én szaladtam, játszottam, csavartam a labdát, ahogy csak tudtam, Gazdi pedig nevetett. Azzal a nevetéssel, ahogy csak ő tud, s amit én annyira szeretek.