Tatai Pünkösd

Hát az úgy kezdődött, hogy csütörtökön végre sikerült ismét levakarni magamról azt a fránya kullancsriasztós nyakörvet. Nemhogy levakarni sikerült, de eltüntetni is. Hiába fenyegetett a Gazdi, hogy ezt év végéig viselnem kell, nem tudtam hozzászokni, utáltam, hogy mindig a nyakamon van. Már többször próbálkoztam, de mindig megtalálták és újra és újra vissza is tették rám. Hát most jól eldugtam. Keresték egész este és egész reggel, de nem találták meg. A teraszon kuncogtam magamban.
Pénteken a Gazdi már jó korán finom illatokkal borította be a konyhát, jól esett beleszippantani. Majd láttam, hogy egy lábast letesz a spájzban a kőre és kimegy. Meg is lestem gyorsan: Az a finom illatú étolaj volt benne, amiben a fasírozottat sütötte. Nemhogy meglestem, be is lefetyeltem gyorsan mind a fél litert.
A Gazdi "Jesszusom, már csak ez hiányzott!"  kiáltására iszkoltam ki a spájzból, de addigra már az edény alját is kinyaltam.
Egyszer csak látom, hogy pakolnak: Viszik az autóba a tányéromat, a vizestálat, a nyakörvet, a pórázt, a pótnyakörvet, a pótpórázt, a labdámat, a kakis zacsikat és végül az ágyamat. Az én kényelmes, pihe-puha párnáimat. Ennek a fele sem tréfa! Azért a fránya eldugott nyakörvért vagy a kinyalt lábasért most odébb költöztetnek? Most kiteszik a szűrömét? Tényleg? Eddig tartott a szerelem? Hát Gazdi az ilyen?
De aztán láttam, hogy a saját holmijukat is hordják ki a házból és pakolják be az autóba. Aztán kibélelik a hátsó ülést, végül betessékelnek és ők is beülnek. Akkor már éreztem, hogy nem tesznek ki, csak utazunk valahova.
Gazditól többször hallottam, hogy Pünkösdkor megyünk Tatára a Gyalogtúrázók Országos Találkozójára. Most jött el az ideje.
Szóval beszálltunk az autóba és utaztunk és utaztunk. Mindössze kétszer kellett útközben megállnunk, hogy az utazás előtt elfogyasztott olaj okozta problémákat leküzdjem, de nem történt semmi olyan baleset, amelytől a Gazdi tartott. Tudok én úrinő módra viselkedni, ha akarok.
Megálltunk Gánton is, ahol bementünk a bauxit bányába. Szép piros hely, érdekes illatokkal.

Itt szaladgáltam, ittam is a bányatóból, majd utaztunk tovább. Hamarosan Tatára értünk, ahol egy nagy ház udvarán parkoltunk le. Jöttek egy másik autóval többen is, ők is behozták a csomagokat. Hát ez eleinte nem tetszett, meg is mutattam nekik, hogyan tudok morogni, de nem voltak ijedősek. Így jobbnak láttam, ha barátságos leszek velük. Különben is nekik volt botjuk, nekem pedig nem.

Este átmentünk a táborba, bejelentettük, hogy megérkeztünk.

Ezután lesétáltunk a tatai Öreg-tó partjára, ahol hűsöltem egy kicsit.

Jól esett az utazás után. Sajnos sok volt a "zavaró körülmény", ami azt jelenti, hogy Tata egy hatalmas város lehet és kicsi a tó hozzá, vagy csak a Tatán élő összes kutyához mérten kicsi, de hogy valamennyi ott tolongott a a tóparton egész hétvégén az biztos. Szerettem volna nyugodtan pihenni, póráz nélkül sétálni, szaladni, fület lobogtatva hűlni egy kicsit, de Gazdi pórázra kötött, s nem hagyta, hogy beléjük mártsam a fogamat. Pedig azon voltam.

Szombat reggel Gazdi pakolt a hátizsákjába. Vizet is vittünk és mondta, hogy kössem fel a nyúlcipőket, mert ma sokat megyünk. Rögtön felélénkültem, s vidáman indultam Gazdival a 10 kilométeres gyalogtúrára. (no előtte azért megmorogtam a szomszédban és a házunkkal szemben lakó négylábúakat).

Először az angol-parkban szaladgálhattam póráz nélkül, de a Cseke-tónál már rám került megint, mert sok volt a biciklis, a horgász és a négylábú "testvér". Megnéztük a műromokat is, majd átmentünk az Öreg-tóhoz. Itt a Gazdival ketten ettünk egy fagyit, ami nagyon jól esett ebben a hőségben. A tó déli partján időnként lekerült rólam a póráz, s majdnem egy vadkacsát is sikerült becserkésznem, de a Gazdi visszahívott, így a nádasban egérutat nyert a kacsa.

Alaposan elfáradtam mire beértünk a célba. Egész délután aludtam, csak időnként lestem meg, hogy meg van-e a Gazdi.

Este még sétáltunk egyet, de nem hosszú ideig, mert ma is sok volt a négylábú a parton, s Gazdi jobbnak látta, ha elkerüljük a konfliktust.

Másnap reggel ismét útrakeltünk, ezúttal autóval mentünk Szomódra, majd busszal egy kicsit.

A Római-úton gyalogoltunk jó ideig, ahol találtunk egy római-kori átereszt is, ahova be is bújhattam, sőt Kittivel végig is mentünk rajta.

A Kőpiténél már térdig ért a nyelvem, itt pihentünk is hosszút, ami jól esett.Ezután már csak lefelé mentünk és volt árnyékos erdő is. Egy temetőn át érkeztünk Dunaalmásra, ahol végre lehűlhettem a Dunában.

Gazdiék söröztek, én pedig grátisz fagyit kaptam Zsuzsától, aki a vizslák szerelmese ugyan, de hozzám is jó volt a hétvégén.

Este még elmentünk a várhoz, de ezen a sétán is szívesen közelharcot vívtam volna némely négylábúval, ami miatt a Gazdi szomorú volt és erősebben fogta a pórázt.
Megbeszéltük, hogy a városi sétákat mellőzni fogjuk a jövőben, s jobb lesz nekünk a Balaton környéki erdőkben póráz nélkül bolyongani mint a városban pórázon. De azt is inkább a reggeli órákban, mert a nyári hőségtől hamar tikkadok.
Pünkösd hétfőjének reggelén visszakerült az autóba a tálam, a labdám, a pórázom, az ágyam, s a Gazdiék táskája is. Haza indultunk.
Útközben még megálltunk Majkon (de ott is több kutyával találkoztunk mint szerettünk volna), majd Gánton, a bányával szemben megcsodáltuk az árvalányhajas mezőket. Itt végre kinyújthattam kicsit a lábaimat is.

Délben értünk haza, bepakoltunk, minden a régi, megszokott helyére került. Én is. Most már csukódik le a szemem, csak befejezzük ezt a bejegyzést és szunyókálok tovább, míg a Gazdi főzi nekem a csirkeláb vacsorát. (Ez jól fog esni, mert 3 napig szinte csak füvet ettem, az esett jól az étolaj után)
Jól éreztem magam a hétvégén, jó volt sokat gyalogolni, ami tőlem szép teljesítmény volt, mert kétszer annyit kellett emelgetnem a lábaimat mint a kétlábúaknak, mivel nekem kétszer annyi van. Jó volt megismerkedni sok emberrel, hiszen voltak ott több mint nyolcszázan és mindenki engem simogatott, mert én voltam az egyetlen négylábú résztvevője a Gyalogtúrázok 20. Országos Találkozójának.
Szeretettel:  Bonnie

A menü

A Gazdi főz.

A Gazdi általában szeret főzni. Különösen akkor, ha van is rá ideje és nem szeretne inkább labdázni velem. Vagy ablakot pucolni. Vagy dolgozni menni. Vagy a kertben kapálni.
Szóval szokott főzni. A Gazda azt mondta, hogy jó lenne, ha neki is főzne minden nap, nem csak nekem. Kicsit irigy. Nem látszik rajta, hogy nem kap mindig meleg vacsorát.
(S titokban néha ő is ad egy darabot a tányérjáról, de ez tényleg titok, mert a Gazdi haragszik miatta.)
Ma elmentünk a henteshez vásárolni, s kaptunk mellé egy szatyor nyesedék húst, amiben van egy kis csont is. Ez lesz az én vacsorám néhány napig. De nem ám csak így! Hanem Gazdi megfőzi nekem.
Bele is tette egy jó nagy fazékba és már délelőtt megfőzte. Ha kihűl, adagolja és fagyasztja. Mert ennyit még én sem tudok egyszerre megenni. Egyik nap tészta lesz hozzá, másik nap rizs.
De nem csak disznóhúst szokott főzni, hanem csirke farhátat és nyakat is, meg a lábát. Azt is rizzsel és tésztával. De volt már főzelékkel is :)
És kecskét is főz, amit  a Peti hoz.
Időnként pedig egy szép, levesben főtt csonttal is eljátszadozhatok.

Panaszra nincs okom.
A szomszéd azt mondta, hogy szeretne nálunk kutya lenni. De én már betöltöttem ezt a helyet!
Néha kapok egy konzervet is, ami elég gusztusosan néz ki, de ez ritkán van.
Reggelente pedig egy bögre száraz tápot, hogy ne üres gyomorral induljon a nap.

Szóval így alakul nálunk a menü -  legnagyobb megelégedésemre.

Jönnek is a kilók, így többet kell a labda után futni, mert ha eltűnik a karcsú derekam, a Gazdi visszavesz az ellátmányomból. Azt pedig nem szeretném.

Szeretettel:  Bonnie

Járt utat a járatlanért...

Mit tesz az ember (kutya) lánya, ha egyszer megszabadul a kenneltől? Fut, szalad, élvezi a szabadságot, a labdázás örömeit.
Így van ez velem is.
Gazdival gyakran járunk Kőröshegyre, a szőlőbe, s az egy nagyon jó, kutyának való hely. Messze lehet hajítani a labdát, le a völgybe, s én lobogó füllel szaladok utána, hogy lógó nyelvvel hozzam vissza.
Így történt ez múlt héten is. De Gazdinak támadt egy ötlete: most ne a megszokott helyen labdázzunk, hanem kicsit feljebb, ahonnan látni a Balatont is. Egy másik földúton mentünk fel, s onnan dobta nekem a labdát. De a labda megpattant,  s berepült a magasra nőtt fűbe. Én pedig utána vetettem magam, ahogy szoktam.
Sajnos nem láttuk, hogy a magas fű betontörmeléket rejt, s én teljes erővel nekicsapódtam. :(
Gazdi megijedt, de akkor nem éreztem semmi fájdalmat, s nem is találtunk sérülést. Azért befejeztük a labdázást és hazamentünk.
Pár napja éreztem,. hogy fáj a lábam, s nehezen tudok ráállni. Gazdi nézegette, de nem látta a bajt.
Tegnap vette észre végre, hogy a farkaskörmöm nem úgy áll, ahogy szokott. Megtapintotta én pedig majdnem kiugrottam az ablakon: mintha villám hasított volna belém.
Ennek fele sem tréfa, mondta  a Gazdi. Mivel neki dolgozni kellett ma mennie, Petit kérte meg, hogy vigyen el Kilitibe, az állatorvosi klinikára.
Jött is Peti reggel, izgalmas volt, még sosem ültem az ő autójában. Gyorsan megérkeztünk, s rögtön be is szólítottak. Kaptam érzéstelenítést és eltávolították a körmömet. Majd egy bumszli kötést is kaptam, szép pirosat, egészen nőieset. Ennek három napig kell rajtam lennie.

Végre Gazdi is hazajött, s én hoztam a labdát, amit ő kicsit meggurított, de sajnos nem tudok úgy futni, el is estem.
És most eldugta. Három teljes napra eldugta!
Azt mondta, hogy be kell tartani a szabályokat, különben hogy vinne el vasárnap a madárdalos túrára?
Nagyon nehéz labda nélkül élni. És most sétálni sem megyünk. Megöl az unalom...
Megjegyeztük: Járt utat a járatlanért el ne hagyd!
Jó éjszakát kívánok.

Szeretettel:  Bonnie

BoxE.R. Majális helyett

Nézegettük Gazdival a Noé oldalán a hívogatást: BoxE.R. Majális és Boldog Bulldog Party, de jó buli lehet most ott, jó lenne elmenni, találkozni régebbi ismerősökkel, gondozókkal. De aztán osztottunk-szoroztunk, s úgy gondoltuk, hogy a benzinpénzzel inkább megtámogatjuk a rászoruló bokszosokat, s mi itthon töltünk el egy kellemes napot.
Már kora reggel lementünk a hajóállomásra, amíg a nyaralók aludtak, s ott találkoztunk Pannival is. Megnéztük a vízállást, a hattyúkat és vadkacsákat, szimatoltam egy kis halszagot.

Ezután labdáztunk a Galamb-szigeten és Pannival is sétálgattam kicsit.

Innen Szántódra mentünk, ahol már várt Peti, Pici és Liló. Lilóval találkoztam már régebben, de Picit most láttam először. Hát nem túl vendégszerető kis keverék szuka. Már a kapuban morgott rám, fel is állt a szőr a hátamon, de Peti ráparancsolt mire ő sértődötten bevonult a házába. Gazdiék sütögettek valamit az udvaron, jó illata volt. Mi labdázgattunk.

Volt több labda is, s nem is volt gond, amíg Liló ki nem nézte magának az én gyönyörűségesen gömbölyű sárga labdámat. Ezt már nem hagyhattam szó nélkül! Hogy képzeli az öreglány! Rámordultam úgy Isten igazából, ő meg vissza akart, de Gazdi elkapta a labdát és el is dugta az összeset! Ezután már nem maradtunk sokáig, nehogy baj legyen.
Gazdi összecsomagolt, beültünk az autóba. Így ni:

Hát hűvösnek nem nevezhető a mai nap sem, lihegtem is rendesen. Zamárdiba mentünk, ahol az utolsó háznál kiszálltunk az autóból és innen gyalogoltunk az erdőn át a Vaskereszthez. Ekkor már nem volt nagy meleg, jól esett a séta, s póráz nélkül szaladgálhattam. A Vaskeresztnél leültünk, elég sokáig itt voltunk, hogy elmúljon a zihálás. Lehet, hogy a Gazdi volt fáradt, csak mindig rám fogja, de én nem haragszom, ha rám fognak olyan dolgokat is, amit nem én követtem el.
Szóval itt kipihentük magunkat, de közben pihenésképpen  labdáztunk is kicsit. Most nem dobta olyan messze a labdát a Gazdi, de ez így éppen jó volt.

Amikor kilihegtük magunkat, visszaindultunk az autóhoz. Útközben láttunk két vadnyulat és egy gyíkot. Sajnos Gazdi nem engedte, hogy utánuk szaladjak, pedig finom vacsora lett volna belőlük.
Még kimentünk a szőlőhegybe is, Gazdi gyomlált és néha eldobta a labdát nekem. Mindketten elfáradtunk.
Már hazaértünk, s jólesően fáradt vagyok. Végre elnyúlhattam kedvenc, báránybőrrel borított fekhelyemen és reggelig aludni fogok. Valahogy így:

Jó pihenést kívánok mindenkinek!

Szeretettel:  Bonnie

Nyár van

Hát megérkezett. A hosszú tél után végre itt a nyár. Elég gyorsan jött, előbb tavaszt szerettünk volna, de nem úgy lett.
Gazdi folyton ígérgette, hogy mennyit fogunk túrázni, hogy nem megy többet nélkülem, s hogy ha itt lesz a tavasz, gyakrabban és többet szaladgálhatok, labdázhatok. De a tavasz ezt nem tudta és szép csendesen elkerült minket.
Csak a hőség jött. És a szúnyogok. Ez a két nagy ellenségünk.
El sem hittem, hogy komolyan gondolja a Gazdi, amikor hajnali 5 órakor kirángatott az ágyból és sétálni hívott. Át is fordultam a másik oldalamra, hagyjon engem békén. De a szemem sarkából lestem és láttam, hogy cipőt húz és a sárga labdámat zsebrevágja. Ennek a fele sem tréfa! Hamarosan az utcán találtam magam - vagyis magunkat. Már szaladtam volna a rétre, de Gazdi új trükköt vetett be: ha és szaladok és feszül a póráz ő egyszerűen megáll vagy legalábbis nagyon lassúra veszi a tempót. Nem tudom, mi ütött belé, de ha így akarja, legyen így. Ha lassan is, de legalább haladunk. Még mindig jobb mint a kutyaiskolában, amikor rángatnak a pórázzal, hogy "Lábhoz! Lábhoz".  Ez egyikőnknek sem tetszett. Most is szívesebben szaladnék, de csak lassan elsétálunk a rét irányába. Először teszünk egy kört a parkerdőben: megszagoljuk a vaddisznó túrásokat és egyéb lábnyomokat, majd a Gazdi eldobja a labdát, én pedig szaladok utána és vissza is hozom. De nehogy azt higgye, hogy visszaadom! De nem ám! Az az enyém és nem adom! Ha akarja, harcoljon meg érte. De a Gazdi nem egy harcolós típus. Ha nem adom vissza, akkor befejezzük a labdázást. Ilyenkor azt mondja, hogy "Akkor labdázz egyedül" és elindul hazafelé. Egy ideig várom, hátha visszajön - de nem jön. Mit tehetek: rohanok utána.
Szóval ez a reggeli séta és labdázás a hőség miatt van. Azt mondta a Gazdi. Eddig estig sétálgattunk nagyokat, most reggel. Este tényleg meleg van. Lóg a nyelvem és zihálok, alig vánszorgok. Gazdi szerint jobb nekem a hűvös, árnyékos udvaron. Pedig mennék én kifulladásig, de nem enged. Mindig rám fogja, hogy miattam van, pedig szerintem ő miatta.
Ha a hőség miatt van, akkor az nem a barátom.
A szúnyogok sem a barátaim, pedig rengeteg van, de egy sem a barátom. Amikor először megcsíptek a bokorban, tele lettem dudorokkal. Gazdi hozott egy Protect sprayt és minden reggel befúj vele séta előtt.
Büdös és prüszkölök tőle, pedig a szememet - orromat betakarja. De legalább engem nem csípnek ezek a balatoni szúnyogok.
Még mindig tart a lomtalanítás Földváron, Gazdi ma újabb zsákmánnyal érkezett: egy báránybőrt hozott haza. A teraszon terítettük le. Éppen ráférek :)

Már egész sok fekhelyem van a lakásban és azon kívül is. Bárhol jön rám a szunyókálás, mindenütt kényelembe tudom helyezni magam. :)

Most megyek is, keresek egy kényelmes pontot, hátha reggel megint korán kelünk.

Jó éjszakát nektek is!

Szeretettel:  Bonnie