Tulajdonképpen minden reggelt szeretek, mert akkor a Gazdi labdázik velem, de soha nem annyit, mint amennyit szeretnék.
De a vasárnap reggel az más. Az csak az enyém. Akkor nem labdázunk, hanem túrázunk.
Igaz, nem túl hosszút, mert később meleg van, csak annyit, hogy ilyenkor a földvári parkerdőn keresztül gyalog megyünk a szőlőbe. Szeretek odamenni, a Gazdi mindig elvisz magával, de általában autóval megyünk. Vasárnap gyalog és pontosan egy óra alatt érünk oda.
Kényelmesen megyünk, szimatolunk, szaglászunk (vagyis inkább én), s begyűjtjük a téli tüzelőre való faanyagot. Én mindig találok egy szép száraz faágat, s odaviszem a Gazdinak. Ő pedig eldobja. Össze is gyűjtögethetné, nem érti, miért viszem oda neki!
Ez így történt ma is. Egész úton gyűjtöttem a faágakat, ő pedig dobálta, míg el nem értük az autópályát.
Onnan a mező szélén, majd a szőlők közt értünk a birtokra, ahol a Gazdi gyomlált egy keveset, én pedig kifújtam magam. Térdig ért a nyelvem, mire odaértünk!
Majd ezután útra keltünk és lesétáltunk a Pálinkaházhoz, ahol Peti állatai vannak. A kecskék örültek, mert általában viszünk nekik répalevelet, de most csalódniuk kellett.
Az egyik vietnami anyadisznó éppen vajúdott, két pici malac volt már mellette.
Panni is ott izgult már, mikor odaértünk. De nem akartuk zavarni szegényt, ezért eljöttünk onnan. Este visszamegyünk megszámlálni a végeredményt :)
