Rá is haraptam rendesen, de aztán felszállt a lila köd, s nem maradt más csak az udvar, s jó esetben reggelente egy kis labdázás.
Gazdi csak hajtogatta, hogy meleg, meg nyár, meg hőség és valami sört is emlegetett néha, de arra még nem jöttem rá, hogy az micsoda.
Szóval állította, hogy miattam nem megyünk sétálni, hogy nekem az nem jó, de hát nem ma léptem le én a falvédőről, tudom én, honnan fúj a szél.
Esténként azért kivitt a szőlőbe, segítettem neki kapálni és locsolni is, s a hagymáknak is laposra tudtam vasalni a szárát. Jó volt elnyúlni rajtuk, kellemesen hűvösek voltak.
Már kezdtem én is belátni, hogy tényleg nagy a hőség, jobban esett kint aludni a saját házamban, az udvaron mint bent a meleg lakásban.
De végre változott valami: megérkezett a hidegfront!
Eleinte csak a szél fújt erősen, aztán cseppek potyogtak az égből, egyre erősebben és egy ideig esett is rendesen az eső. Nem tartott túl sokáig, de a levegő rendesen lehűlt.
Gazdi közölte is: végre jó idő van a vasaláshoz és a kutyasétáltatáshoz is! Csak erre vártam!
Persze nem a sétával kezdtük, így kénytelen voltam a fotelban kivárni, míg a Gazdi vasalt. Mikor végzett, leakasztotta a pórázt, nyakamra került a nyakörv és már indultunk is a parkerdőbe. Általában idejárunk. Ez közel van és lehet jókat szimatolni, botot dobálni, szaladgálni.
A séta elején még rajtam volt a póráz, de ahogy távol kerültünk a futóktól és más kirándulóktól, Gazdi levette rólam és jót szaladgálhattam kedvemre.
Kicsit jobban is lehűlhetett volna a levegő, az erdőben elég nyomott és párás volt, így nem maradtunk sokáig.
Éppen csak arra volt jó ez a mai séta, hogy kinyújthassam elgémberedett lábaimat. A visszaúton még megkerestük kedvenc tócsámat (Tudjuk ám, hogy eső után hol találunk vizet!), jót ittam, s máris visszakerült a póráz a nyakamra.
Remélem, hogy lesz még eső és lesz még lehűlés, mert ezt a séta nélküli nyarat én már nehezen viselem.
Szeretettel: Bonnie
