Gazdi úgy döntött, hogy kihasználjuk a szép őszies novemberi hétvégét és Pannikát is kézenfogva túrázunk egy kellemeset.
Az elhatározást tett követte, s szombaton ebéd után megcéloztuk az endrédi tavakat. Tóköz felől indultunk, időjáráshoz megfelelő öltözékben, Pannika a a biztonság kedvéért gumicsizmában (Nehogy megint átázzon a cipője mint a múltkor Tihanyban).
Panni a túrára magával hozta kedvenc Nyunyóját, amely tulajdonképpen egy plüss leopárdban testesül meg és ő születése óta cipeli magával (Pedig még labdázni sem tud)
A tó nyugati oldalán gyalogoltunk és néhány helyen megálltunk. Először egy asztallal és paddal ellátott pihenőhelyen, ahol Gazdi és Panni falatozott, én pedig szaglásztam a vakondtúrásokat.
Rövid pihenő után továbbhaladtunk, de többször is megálltunk, ahol találtak nekem való faágakat vagy éppen egy vadlest, amire Panninak muszáj volt felmászni.
Néhány kerékpárossal is találkoztunk, de nagyobb forgalom nem volt, s mi élveztük a póráz nélküli szaladgálás örömét.
Egy gáton mentünk át a tó keleti oldalára, ahol felmentünk a tetőre. Itt kellemes birkaszag volt, érezni lehetett, hogy legeltetésre használják a területet.
Szaladgáltunk - körülnéztünk - szaladgáltunk és vissza is értünk a tó végére, ahonnan elindultunk.
Ekkor Panninál eltört a mécses: Hol van a Nyunyóm?
Minden hátizsák és zseb kifordítva, de a Nyunyónak se híre, se hamva.
Gazdi mondta, hogy holnap visszajövünk és megkeressük, de Panni kitartóan zokogott és állította, hogy biztosan az asztal alá esett, amikor ott megálltunk.
Vissza is mentünk az asztalig, de a Nyunyónak még az illata sem volt ott, nem hogy ő maga. Mivel közeledett az este, Gazdi úgy döntött, hogy nem megyünk újra végig, hanem megígérte Panninak, hogy holnap megkeresi.
Panni még jobban zokogott attól tartva, hogy éjszaka a róka széttépi az ő kedvenc Nyunyóját, de Gazdi megvigasztalta, hogy a róka csak tyúkot, kakast és Tást eszik, a Nyunyóba beletörne a foga. Erre Panni sem tudott mit mondani, de legalább elhallgatott.
Ma korán keltünk, s a szemerkélő eső sem tudott eltántorítani minket attól, hogy újra megcélozzuk az endrédi halastavat. Én ennek kifejezetten örültem, rám számíthat a Gazdi esőben, hóban, napsütésben, csak menjünk valahova.
Persze Gazdi otthon végignézte a fotókat, s gyorsan rájött, hol is maradhatott el tőlünk a kis kedvenc.
Így sajnos nem kellett sokat sétálnunk, mert azonnal megtaláltuk a Nyunyót ott, ahol a Pannika dobálta nekem a faágakat.
Rögtön vissza is indultunk, s Panni boldogan szorította magához a Nyunyóját.
Szeretettel: Bonnie
