A vendég

Gazdi szólt, hogy vendégünk érkezik és néhány napig nálunk lakik, s azt kérte, legyek hozzá barátságos.

Én nem szeretem, ha vendég jön. Némelyikre haragszom, feláll a szőr a hátamon, másoktól pedig félek: behúzom fülem-farkam és eliszkolok.

Hamarosan meg is érkezett a vendégünk, akit Évának hívnak. Nagyon érdekes volt: cseppet sem féltem tőle és a szőr sem állt fel a hátamon. Sőt, kifejezetten izgalmas, számomra idegen illatokkal érkezett. Amint később megtudtam: dínó és kenguru illata volt. Éva ugyanis a dinoszauruszok nagy barátja és a kenguruk hazájából érkezett. Elmesélte, hogy háza tájékán sok kenguru él, s az ablakból nézi, ahogy bokszolnak egymással. Számomra ez nagyon izgalmasan hangzott, így le sem tudott vakarni magáról, amíg nálunk volt.

Egyik nap elmentünk vele a Patkó-kúthoz. A szép őszi napsütésben öröm volt szaladgálni a gombaillatú erdőben.

Megnéztük a tavat és a forrást is.

Ezután a Gyertyánosi-forráshoz mentünk, ahol sikerült alaposan besározni magam, majd Törökkoppányban volt egy kis városismereti túra kemencenézegetéssel egybekötve. Azokban sajnos nem sült éppen semmi, még egy veknit sem találtunk.

Ezért továbbálltunk Somogyacsára, ahol a kálvária-domb volt a célpont. Engem ez különösen nem izgatott, ezért az autóban megvártam őket.

Nagyon jó, hogy ősz van és jókat lehet szaladgálni. Végre vége a forró nyárnak.

Az is jó, hogy Éva eljött hozzánk, nagyon megkedveltem. Remélem, jön még többször is!

Szeretettel: Bonnie

Közös túránk Pannival

Erdőlátogatási tilalom ide vagy oda, 9-től 15-ig egyébként sincs korlátozás, így Gazdival közösen úgy döntöttünk, hogy bevezetjük Pannit is a természetjárás örömeibe.

Panniról annyit kell tudni, hogy ő a Gazdi unokája, egy kicsit idősebb mint én, egész pontosan a nyáron már elmúlt 5 éves és még sohasem túrázott. Hát éppen ideje elkezdeni!

Szombat reggel összecsomagoltuk a hátizsákot, s belekerült minden, ami jól jöhet egy túrán: víz, alma, kullancsriasztó, kutyariasztó, zsepi, fényképezőgép, gps - hogy el ne tévedjünk és egy távcső.

9 órakor indultunk hazulról. Felsétáltunk a parkerdőig, s itt végre levették rólam a pórázt. Sokkal jobban szeretünk póráz nélkül menni. Gazdi is jobban örül, ha szaladgálhatok körülötte.

Panni már az első padnál elfáradt, le is ültünk kicsit. Aztán mentünk az általam már jól ismert úton. Ma én voltam a túravezető. Nekem négylábú túravezetői minősítésem van és jól ismerem a terepet. Nem kellett térképet hoznunk magunkkal! 

A parkerdő nem hosszú, úgy 2 km múlva már ki is tértünk belőle. Az erdő szélétől aszfaltozott üzemi úton és murvás terepen is haladtunk. Panni minden fűszálnál megállt, megnézte, hogy az micsoda. Egyet én is megszagoltam, de nem találtam semmi vonzót rajta.

Leértünk a völgybe, s kis kitérőt tettünk a kőröshegyi halastóhoz, amit a múltkor már körbejártunk, de akkor esett az eső. Nem is bántam a kitérőt, mert nagyon szomjas voltam már. A víz fölé hajoltam, egyre mélyebbre  hajoltam, majd még mélyebbre, aztán zsupsz! Megcsúsztam és elnyelt a tó! Nagyon megrémültem, még soha nem voltam ilyen mélyen vízben! Gazdi is megijedt, de elkapott és kihúzott a vízből. Hát ezt az élményt szívesen kihagytam volna! Nem győztem lerázni magamról a vizet.

Sarkon is fordultunk, és a lovas tanya mellett elhaladva hamar odaértünk a Pálinkaházhoz, ahol Peti és Tomi várt minket. 

Innen autóval utaztunk haza, ami nagyon jól esett a vizes megrázkódtatás után.

Panni jól bírta a gyaloglást, s azt mondta, hogy máskor is eljön velünk. Már alig várom a következőt!

Szeretettel: Bonnie

Szeptember

Hát itt van végre, megérkezett. Egész nyáron ezt vártuk a Gazdival. Végre vége a nyárnak, s ezzel együtt a hőségnek. Jöhetnek a kirándulós, túrázós, szaladgálós vidám órák. Vagyis jöhetnének. De nem jöttek.

Jött helyette valami más: Erdőlátogatási tilalom.

Igen. Mikor végre kedvezne az időjárás, kitalálnak nekem valami mást. Eddig a hőség miatt nem kirándultunk, most pedig azért, mert bőgnek a bikák. Hát felőlem bőghetnek, engem nem zavarnak! Nem tudom, hogy én miért zavarom őket. Nem vagyok én szarvastehén!

Hát így nyakamba akasztotta Gazdi a pórázt és a magaspart felé vettük az irányt. Elmentünk a kápolnához, s mivel szerencsére a nyárral együtt a nyaralók is elmentek, lekerült rólam a póráz és volt egy kis faág dobálás.

Lementünk a lépcsőn, majd a kiserdőben (ahol nem bőg senki), ismét szaladgálhattam a faágak után, melyeket a Gazdi szorgalmasan dobált szanaszét. Én rendesen mindet visszahoztam.

Na, ebben alaposan elfáradtam, a térdemet verte a nyelvem. Ekkor szépen felsétáltunk a csigalépcsőn és hazabandukoltunk. Fél vödörnyi vízzel próbáltam hűteni magam, még a vacsorát sem kértem.

Most végre elnyúlhattam kedvenc bárányszőrömön, s azt hiszem, így maradok reggelig.

Szeretettel: Bonnie