Hétköznapjaim

Gondoltam írok néhány sort, mert az utóbbi időben eléggé hanyagoltam a naplómat.
Igazából túl nagy események nem történtek velem.
Múlt héten gazdi eltűnt négy napra. Éreztem én már előző nap, hogy pakol, csomagol, szóval nem úgy viselkedik mint egy átlagos este. Szorosan rátapadtam a lábára, nehogy kifelejtse a labdámat és engem, de nem voltunk a listán. Másnap reggel jó korán felkelt, megsimogatott, fogta a pakkokat és eltűnt.
Egész nap ott feküdtem a kapu előtt és még másnap is. Vártam. A Gazda jött haza esténként, ő adott nekem vacsorát és fociztunk is kicsit. Végül ez sem volt rossz. Jó nagy adag vacsorákat kaptam és egy kis adag száraz tápot reggel is. Így mikor a Gazdi hazajött, csak néztünk egymásra a kapuban, alig ismertük meg egymást. Nekem már nem látszanak a bordáim. Neki sem. Hátat fordítottam és elmentem az udvar  végébe.
Nem ugrottam a nyakába, ha már így itt hagyott. Hiába próbálkozott, hozott nekem ajándékot is: egy valódi disznó orrt és egy autóba való biztonsági hámot. Nem hatott meg.

Aztán megígérte, hogy ez volt az utolsó túra, ahova nélkülem ment el és még nyaralni is elvisz magával.
S másnap reggel, amikor felkelt és fogta a labdát, már örültem neki. Siettünk ki a rétre és labdáztunk egy jó nagyot. Elmúlt a harag. :)

Esténként a szőlőhegyre járunk veteményezni. Az egy nagyon jó hely, sok a füves rét és meredek is, de nem nagyon. Éppen csak annyira, hogy a labdát jól meg lehessen gurítani rajta. Gazdi dobja a labdát, aztán én szaladok és hömpölygök utána, amíg el nem érem.
Gazdi jó mély barázdákat húzott a kapával, ott kellemesen hűvös volt a föld, jól esett belefeküdni labdázás után.

Este nem úsztam meg fürdés nélkül, de az is jól esett.

Amíg a Gazdi nem volt itthon, megérkeztek az új csirkék. Szerencsétlenek. Jó lesz, ha visszafogják magukat az evésben, mert hamarosan arra a sorsra jutnak mint a tavalyi tyúkok. Én láttam! Én szóltam!
De ezeknek sincs több eszük, csak annyit tudnak, hogy sárga a kukorica és zöld a fű. Hát majd csodálkozhatnak, hogy nem merő szeretetből tartják itt őket. Nem úgy mint engem.

Újabb ellenségeim lettek: Ma reggel agyon csipkedtek a szúnyogok. Akkor történt, amikor a labda begurult a bokrok alá és én utánaszaladtam. Rettentően fájt és nem tudtam rendesen megvakarni sem. Gazdi nagyon megijedt, amikor meglátott, mert úgy néztem ki mint egy rücskös labda. Először azt hitte, hogy beteg vagyok, de később rájött, hogy mi történt. Elővette a masszírozó kesztyűt és simogatott vele, ami nagyon jól esett.  Most már leapadtam és nem is viszket annyira.

Lomtalanítás van a városban és Gazdi "turkált" nekem egy csoda klassz fekhelyet. A teraszra tettük és már ki is próbáltam :)

Jó lesz ősszel, amikor már hideg a kő és a szőnyeg, addigra huzatot is kapok rá. Valami labdásat :)
Szóval így telnek a napjaim. Itt sem kolbászból van a kerítés, de nem érzem rosszul magam.
Néha még hiányzik a többi kutya, jó lenne bandázni egy kicsit, de állítólag még nem vagyok "jól szocializált".

Szeretettel:  Bonnie

Malacom van

Kisebb riadalmat keltett ma itthon, hogy az óvatosan a Gazdi lába mögé helyezett labdám majdnem kéz- és lábtörést okozott.
Gazdi szörnyű elhatározásra jutott: a gyönyörűséges sárga labdámat azonnal kitiltotta a lakásból és a kinti játék kategóriába sorolta.  Könnybe is lábadtak a szemeim rögtön, amint kihajította az ajtón.
Nem akartam én kéz- és lábtörést a Gazdinak, dehogy akartam, csak gondoltam kéznél (illetve lábnál) legyen ha véletlenül játszana egy kicsit vele. Hogy vinne el engem sétálni, hogyan hajítaná a labdát, ha kitörne valamije is. Láttam én már három lábú kutyát, Gazdi sem tudna így szaladgálni egy lábbal.
És éjjel is azért tettem a párnájára, az orra elé, amikor aludt, mert gondoltam, hogy nagyon örül majd ha felébred és rögtön játszhat velem egyet. de csak annyit motyogott, hogy "Mi az a büdös?" Még hogy az én labdám büdös... Amikor alaposan lenyaldostam, mielőtt odatettem.
Szóval száműzve lett a sárga labda, Gazdi új szabályokat állított fel.
De mivel látta, hogy nagyon búsulok és nagyon bánatos vagyok, a délutáni bevásárlás alkalmával beszerzett nekem egy újabb, nem gurulós játékot. Egy szép, rózsaszín malacot! És még röfög is!

Nagyon izgalmas. És nagyon izgalmas lesz az is, ha mondjuk meccs alatt röfögtetem. Hogy örül majd neki a Gazda! 

Nagyon örülök, hogy van egy röfögő malacom, s malacom volt azért is, hogy a Gazdi nem törte össze magát.

Szántódon túráztunk

Végre kezd elmúlni a tél, aminek már éppen ideje. Lehet hosszabbakat is kint lenni a szabadban, már én is unom a lakást.
Ezért Gazdi úgy döntött, hogy elvisz engem a Szent Kristóf Természetjáró Egyesület mai túrájára :)
Összepakoltuk a hátizsákot: vizet, pórázt, egy kutyariasztó kütyüt támadás esetére és a labdát.
Kivételesen autóval mentünk Szántódra, s a kopjafánál már vártak is minket. De aztán még jöttek és jöttek. Több gyerek is, akiknek nagyon örültem és ők is nekem :)
Szép lassan haladtunk, mert a legfiatalabb kisfiú még öt éves sem volt, s olyan tempóban gyalogoltunk, hogy neki is jó legyen. Ezért én oda-vissza szaladgáltam útközben, de leginkább a Gazdim közelében szerettem lenni.

Mivel sok botot találtunk útközben, amit a srácok dobáltak nekem, muszáj volt szaladgálnom velük.
Addig is szaladgáltam, amíg ők pihentek. Pihenésképpen pedig futkostam kicsit.
Aztán hócsatáztunk.

Útközben találkoztunk egy nagy termetű kutyával, aki szabadon mászkált, de szerencsére nem volt barátságtalan. Gazdim akkor rám akasztotta a pórázt, mert félt, hogy én viszont nem lennék barátságos :(
Még találkoztunk olyan állatokkal is, amilyeneket korábban soha nem láttam, úgy hívják, hogy Szürke Marha. Egész közelről megnéztem őket. Olyan közelről, hogy még a villanypásztorral is testközeli kapcsolatba kerültem. Hát ezt inkább kihagytam volna a mai túrából! Többé a közelükbe sem mentem, csak távolról szemlélgettem őket.

Utána még botoztunk, s már vissza is értünk az autóhoz. Gazdi nagyon megdicsért, hogy 14 km-t gyalogoltam. Láttunk 4 nyulat és 5 őzet. Egyik nyúlnak majdnem utánaszaladtam, de aztán mégis a Gazdival maradtam. És a labdát elő sem vettük.
Mit ne mondjak: Jól esett a vacsora és a szunyókálás.

Holtomiglan - holtodiglan

Ma két hete gördültünk Nikivel és Tomival Gazdiék háza elé. Ma két hete megváltozott az életem. Sokadszor változott meg.
Laktam tenyésztőnél (akiről azt gondoltam, hogy a gazdim és szeretjük egymást), majd miután további szaporításra alkalmatlan lettem, a NOÉ-hoz kerültem, ahonnan Nikihez vittek (akiről nem tudtam, hogy csak ideiglenes gazdi, nekem ugyanolyan volt mint a többi), de mire megszoktam ott, örökbefogadott egy kedves fiatal család. Majd valamiért visszavittek a Nikihez, pedig jó kutya voltam és jó volt náluk is lakni. Örültem Nikinek, mert ott legalább éreztem, hogy szeret engem a másik két kutyával együtt. Jókat játszottunk, örültem a kutyatársaknak. Sajnos kissé forró a vérem, s szeretem megvédeni magam, ezért összetűzésbe kerültem az egyik kutyával, komoly összetűzésbe. Ezért nekem mennem kellett ismét. A menhelyre szállítottak, s egy kennelben teltek a napjaim, ahol kevés örömben volt csak részem. Majd két héttel ezelőtt újra költöztem. Ide, a mostani Gazdimhoz.
Én nem választhatok gazdit, tőlem nem kérdezik meg, hogy kihez szeretnék költözni, kivel akarok együtt élni. Csak remélni tudok és hinni abban, hogy most végre már végleges gazdihoz költözök, aki szeretni fog engem.
Két hét alatt volt 14 közösen eltöltött napunk, s az első (nyúl nélküli) húsvétunkon is túl vagyunk. Minden nap labdáztunk, nagyokat sétáltunk, s jól érezzük magunkat együtt.
Én nem akarok többé költözni és nem akarok félni, hogy újra autóba tesznek és továbbszállítanak egy újabb családhoz, egy újabb emberhez, újabb kutyák közé, egy újabb kennelbe. Én nem vagyok egy könyv, egy labda, amit tovább lehet adni vagy ki lehet dobni, ha már nem kell. Én Bonnie vagyok, élek, érzek és szeretek. Szeretnék szeretni, hosszan, nem csupán egy-két hétig. Szeretném érezni, hogy tartozok valakihez.  Szeretném, ha engem is szeretnének, gondoznának, játszanának velem (labdáznának!), s nem csupán egy-két alkalommal. Ha Szeretettel, türelemmel megtanítanák nekem, hogy mit csináljak, hogyan csináljam, hogy az mindenkinek jó legyen. Én nagyon igyekeznék, hogy az úgy legyen.
Szeretném, ha megszelidítenének, felelősséggel, tudatosan. Mert nekem arra nagyon nagy szükségem van. Biztonságra, szeretetre. És én azt nagyon tudom viszonozni. Pl minden nap elviszem a Gazdimat labdázni. Nélkülem úgysem menne el. És nélkülem nem sétálgatna a Balaton-parton és nem feküdne hasra a fűben. Rendszerességre tanítom. Neki is szüksége van rám.
Úgy gondoltuk a Gazdival, hogy megpecsételjük közös jövőnket és ezt hivatalos formába is öntjük, ezért ma elmentünk az állatorvoshoz, hogy átirassuk az azonosító chipet, s így most már hivatalosan is a Gazdié legyek - és ő az enyém.
A Kiliti Állatklinikára mentünk, ahol Orsi várt bennünket, aki ott doktornéni. Nem is kellett sokat várnunk, s pár perc alatt meg is volt a hivatalos anyakönyvi eljárás :)
Mi most már teljesen összetartozunk. Azért ez még új mindegyőnknek, tanulunk egymástól, szokjuk egymást, de egy család vagyunk. Nincs tökéletes család, biztosan lesznek nálunk is problémák, de meg fogjuk oldani. És nem küldjük el egymást, nem adunk tovább egymáson. Mi ezt megbeszéltük Gazdival.
De ha már ott jártunk az állatorvosnál, nem úsztam meg ennyivel. Gazdi megnézette a fülemet, mert néha vakarom. Erre kinyomták a bűzmirigyemet. Ha tudnátok, milyen fájdalmas az! Ráadásul hallottam, hogy negyedévente kell mennünk, hogy ezt megismételjék. Elképesztő. Aztán jöttek a féreghajtó tablettával, amivel már a Gazdi is meg akart tömni. Jobbnak láttam  Orsi doktornéni tenyeréből szépen megenni az egészet, nehogy megint kinyomja a bűzmirigyemet. (Legfeljebb hazafelé jól belehányom az autóba....)
Megnézték a fogaimat, meghallgatták a szívemet, s megmérték a súlyomat. 22,5 kg vagyok, kicsit még hízhatok.Vásároltunk egy foresto nyakörvet, ami távol tartja a kullancsokat és bolhákat, s kaptam egy masszírozó - simogató kesztyűt is.
És ma kaptam egy új bilétát a nyakörvemre amelyiken rajta van a nevem, a lakcímem és a Gazdi telefonszáma. Arra az esetre, ha véletlenül elvesznék (de ez nem fordulhat elő).
Az udvaron beszélgettünk egy öreg bokszos fiúval és a gazdáival. Nekik ez már a 8. boxerük.
Ilyenek vagyunk mi, boxerek. Aki egyszer megszeret, úgy igazán, az nem akar többé mást. Gazdi sem akar mást, csak engem és én is már csak vele szeretnék élni.
Holtomiglan - holtáiglan.

Húsvét

Hát eljött a várva-várt Húsvét. Nem úgy, ahogy vártam, nem szép napsütéses, madárfüttytől hangos rétekkel, hanem havas-jeges esővel és sárral, hideggel.
Ráadásul a nyúl sem jött meg, pedig azt vártam a legjobban. Egy valódi, pihe-puha szőrrel borított, ugrálós kis nyuszira vágytam, amelyikkel jót lehet játszadozni, gurítani, labdázgatni. Nem lepődtem meg, hiszen olyan erős kampány folyt, hogy élő nyulat ne adjanak ajándékba, hogy biztos a Gazdi is meghallotta. Pedig én nem is ajándékba, nem csak egy napra, hanem örökre szerettem volna. Hát így jártam.
Összesen egy szép nagy darab csülökcsontot kaptam, de arról is lerágták a húst.
Így kezdődött számomra a Húsvét.
Vasárnap Panni vigasztalt, próbálta elterelni a gondolataimat, s ez ideig-óráig be is jött.

Ez volt a nap legjobb része. Aztán jöttek vendégek, majd hétfőn is jöttek. Megismerhettem Esztert és Annát is, s velük is labdáztam egy jót az udvaron.

Később elvittek sétálni. Mikor hazaértünk, a Gazdi már várt, s mondta, hogy most megyünk Szántódra és bemutat valakinek. Na, ez sejtelmesen hangzott. Felvettük a hátizsákot, s gyalogosan indultunk, mert végre a nap is kisütött. Kicsit szaladgáltam a halastó partján, jókat szimatoltam. Kis idő múltán már Szántódon voltunk, egy füves-labdázós területen, ahol leültünk egy padra. Vagyis én inkább melléje.
Egyszer csak Peti tűnt fel, s mellette sétálva jött egy boxer! Nicsak! Már hallottam többször is Lilóról, de személyesen most találkoztunk először.
Úgy gondolom, féltékeny rám az öreglány (azt hiszem, nyugodtan nevezhetem annak, bár korához képest jól tartja magát), mert volt egy kis morgás, s én is visszamorogtam kicsit, hogy lássa, nem ijedek meg a saját árnyékomtól, tőle pedig főleg nem. De aztán gazdi zsákjából előkerült a labda, s Peti ügyesen hajigálta, mi pedig szaladgáltunk utána.

 Liló felfalta az összes jutalomfalatot (meg is látszik az alakján), de addig enyém volt a labda (ez pedig az én alakomon látszik meg). Kb fél órát játszottunk így, aztán elköszöntünk egymástól. Gazdival én a Balaton irányába mentem, egyenesen a Galamb-szigetre. Szerencsére itt nem voltak sokan, nyugodtan labdázhattunk kettesben. El is fáradtam rendesen.

A hajóállomáson sokan megnéztek, gyerekek simogattak (ez jól esett). Pannival is összefutottunk, aki képes volt nélkülem bevágni egy lángost - pedig szívesen segítettem volna neki. Végigmentünk a platánsoron - és szerencsére itt sem voltak sokan, így póráz nélkül szaladgálhattam, szaglászhattam a partra sodort törmeléket, aminek jó hal szaga volt.
A csigalépcsőn mentünk fel a magaspartra, persze most sem egyenesen, hanem csak úgy cikk-cakkban, de végre hazaértünk.
Már épp ideje volt, mert nagyon megéheztem, s az ünnepi vacsora után jól esett elnyúlni az ágyamban.
Gondolatban előjöttek a többiek, a noés boxerek. Jobb nem belegondolni,  milyen lehetett nekik a Húsvét.
Bár ott van nyúl tucatjával - ha nem is szabad labdázni velük.