Én, Fantasy Bonnie (a barátaimnak röviden Bonnie) megszülettem 2009. február 03-án, egy mások számára átlagosnak tűnő keddi napon. Ezt követően volt néhány szép évem, majd betettek egy négykerekűbe, s elszállítottak a rákoscsabai Noé Állatmenhely Boxer Fajtamentő csapatához.
Akkor meglepődtem, de szerencsére szerető társaságra leltem és sok-sok négylábú barátra (még ha nem is voltam mindig barátságos, de hát meg kellett mutatnom, hogy én vagyok a NŐ a házban és minden úgy lesz, ahogy én akarom).
Jól éreztem magam ideiglenes befogadóimmal, Nikivel és Tamással, jókat hancúroztunk a többi négylábúval, míg nem történt egy kis affér (ezt így utólag bevallva kissé szégyellem és bánom, de hát ami történt, az megtörtént, ezen már nem lehet változtatni). Így újra autóba szálltunk, s Rákoscsabán találtam magam egy kennelben. Hát ezek voltak életem legszomorúbb napjai. Már mindent visszacsináltam volna, de az nem ment. Úgy döntöttem, hogy nem a múlton siránkozok, hanem a jövőmet építem.
Néztem ki a rács mögül, s barátságos képet vágtam minden látogatóra, időnként csábosan megvillantva alsó fogsoromat. Néha megsétáltattak, de mindig visszadugtak a kennelbe.
Így történt ez március 9-én is, amikor megjelent a telepen egy gazdinak tűnő idősebb pár. Hallottam, hogy Sweet Dream után érdeklődtek, aztán Wasa-t keresték, aki nem is hederített rájuk. Én ott topogtam erősen, mire nagy nehezen észrevettek. Akkor a gazdinak tűnő hölgy érdeklődött a nevem iránt, majd barátságosan rám mosolygott. Kaptunk egy pórázt és felsétáltunk a dombra, majd vissza. Mehettem vissza a rács mögé :(
Azt mondta, hogy még találkozunk és várnak. Szerettem volna hinni ebben, de nem éltem bele magam.
Teltek-múltak a napok és nem történt semmi. Már nem is gondoltam rájuk.
Március 19-én megjelent Niki és Tomi, s beszállítottak Kata autójába. Na hova megyünk már megint, ennek nem lesz jó vége, hogy engem mindig odébb visznek, mire megszokok valahol.
Sokáig autóztunk, majdnem olyan sokáig mint amikor először autóba tettek és idehoztak.
Balatonföldváron álltunk meg, s rögtön megismertem a gazdinak tűnő hölgyet és urat, akik elénk jöttek a kapuba. Be is tessékeltek bennünket, egyenesen az étkezőbe mentünk, ahol találtam egy kényelmes, puha, meleg ágyat, amelybe kicsit leheveredtem. Niki és a gazdinak tűnő hölgy beszélgettek, valamit írogattak, aztán elindultunk kifele. A hölgy elhajított egy labdát, egy igazi, gurulós-röpülős kék labdát, én utánaszaladtam, s mire visszaértem vele, Niki és Tomi már sehol sem voltak, csak a gazdinak tűnő hölgy és én, kettesben.
Röpült a labda, nagy örömömre, szaladtam, lobogott a fülem, jól éreztem magam. A hölgy körbevezetett az udvaron, bemutatta nekem a tyúkokat (Erről a kétlábú-kétszárnyú népségről nincs nagy véleményem, eszük minta a .... na de hagyjuk, nem akarok megsérteni senkit. Azt hiszik, hogy ha szárnyuk van, akkor már szállni is tudnak mint a sas. Ilyen kövéren, haha.).
Szóval körbejártuk az udvart, s azt mondta, hogy ez az én birodalmam. Aztán bementünk a házba, ott is körbevezetett (Az emeletre nem mentem fel, nem mertem bevallani, de félelmetes volt a sok lépcső, ezért úgy tettem, mintha nem is érdekelne mi van ott), s azt mondta nekem, hogy ő lesz a Gazdim! Hát ennek nagyon örültem, be is faltam az ünnepi csirkenyak vacsorát. Nagyon szeretném, ha ő már végleges gazdim lenne és nem ültetne többé autóba és nem hagyna ott sehol.
Délután még meglátogatott Panni és Peti. Velük is labdáztam kicsit és sikerült mindhárom labdát kipukkasztani. Nem én voltam a hibás!
Elég izgalmas és fárasztó nap volt, így jól esett este elnyúlni a meleg ágyban. Miután gazdim is lefeküdt, utánalopakodtam a hálószobába, s jólesően vettem észre, hogy egy puha, piros szivacsos fekhelyet odatett az ágya mellé.
