Kaptam egy csinos nyakörvet, pórázt, s így szépen kisétáltunk a kapun. Nézzünk csak körül, mi is van itt kívül!
Nem túl hosszú utcán mentünk végig, majd a főúton átkelve a magaspartra értünk. Itt szép nagy füves terület van, nagyon jó lehet itt labda után szaladgálni, de nem volt nálunk labda egy szál sem. Pedig mutattam erősen a gazdimnak, hogy én azt szeretném, ő próbált mindenféle jutalomfalatot belém tömni, mert szépen ültem, de nekem az nem kellett. LABDÁT akartam. Nem kaptam. Még szaladgáltam kicsit, szimatoltam, ha már nem labdázhatok, aztán hazasétáltunk.
Egyszer csak megjelent Peti, ő a Gazdim fia, s mit hozott a kezében: egy gyönyörű, gömbölyű, zsinóron lógó labdát! Egy olyan hajigálósat!
Végre szaladhattam, röpülhettem utána. Jót játszottam, jól esett utána szunyókálni kicsit.
Délután gazdim kigurult a négykerekűjével a garázsból, s integetett, hogy szálljak be én is.
Ennek a fele sem tréfa... Már megint autó.... Nem lehetne végre itt maradni? De gazdim nem engedett, betuszkolt. Kicsit megszeppentem, de aztán elaludtam az ülésen.
Siófokon álltunk meg, s nicsak, mi volt a kapura kiírva, ahol megálltunk: KUTYAISKOLA.
Nahát! Engem beiskoláztak! Művelt leszek! Megnézhetnek a tyúkok a hátsó udvarban!
Nem mondom, hogy nagyon tetszett. Folyton azt hajtogatták, hogy lábhoz, ül, fekszik. Nem mindig volt ínyemre a dolog, de szeretnék a gazdim kedvébe (és felemelt fejjel a többi négylábú előtt) járni, ezért megteszem, amit kérnek tőlem. De annak örülök, hogy megismerhettem Benit, aki egy jóképű német juhász kan, s szintén menhelyről származik. Volt ott még egy kis szuka, a neve sem hagyott nyomot bennem. De megmutattam neki, hogy mihez tartsa magát. Csak úgy finoman...
Belátom, volt egy kis sár az eső után, de este az a lábmosásos akció nem volt ínyemre! Remélem, nem lesz ebből rendszer....
Este megkaptam a vacsit, még sétáltunk is kicsit, aztán jól eső alvás következett reggelig.
