Egy átlagos vasárnap

A reggel nem átlagosan kezdődött, ugyanis semmi kedvet nem mutattunk, hogy elhagyjuk a lakást. Gazdi 10 óra körül megelégelte, hogy még az ágyikómból sem bújtam ki, s meglóbálta  a labdát. Az ÉN LABDÁMAT! Persze, hogy kiugrottam, s perceken belül a magasparton találtam magam. Volt is hajigálás, szaladgálás a frissen esett hóban! Gazdi mindkét kedvenc labdámat bevetette: a fütyülős röpülőst és a sárgát is.
Ha a magyar válogatott is úgy tudná kezelni a labdát, ahogy én, nem végződött volna olyan szomorúan a magyar-román meccs.

Egy idő után Gazdi megunta a játékot és hazaindultunk. Én még maradtam volna, de engem senki sem kérdezett :(
Ők ebédeltek, de vasárnap lévén most nekem is jutott egy kis csemege: egy valódi lapockacsont, amelyen volt még némi rágnivaló is! Gyönyörű volt, illatos és ízletes.
Miután mindenki befejezte az ebédet, Gazdi szólt, hogy járjunk egyet. Én benne voltam, s indulásra készen álltam a kapuban.
Pórázt kaptam, s a magaspart felé vettük az irányt, majd onnan a csigalépcsőn mentünk le. Hát ez érdekes volt. Én úgy tudtam, hogy két pont között legrövidebb út az egyenes, de lehet, hogy a Gazdi hiányzott arról az óráról, amikor ezt tanították. Kanyarogtunk jobbra - balra, s nem volt hajlandó utánam jönni! Még a pórázt is szorosabbra húzta rajtam. De végre leértünk. Mehetett volna ez gyorsabban is, ha rám hallgat.
Átmentünk a  síneken és máris ott volt a Balaton! Az én kedves Balatonom! De jó szaladgálni a partján!

Végre lekerült rólam a póráz és nagyon jót szaladgálhattam. Rajtunk kívül egy lélek sem volt a parton, pedig csodaszép idő volt. De legalább nem zavart bennünket senki :)
Találtam egy csoda klassz botot, amelynek hal- és vadkacsa illata volt. Sokáig játszadoztam vele. Gazdi nem is tudta, hogy a botot is úgy szeretem mint a labdát (ami a zsebében lapult).

A vízen ringatózva láttam  két gyönyörűséges labdát ringatózni, de a Gazdi azt mondta, hogy ezek nem labdák, hanem bólyák. Nekem mindegy, hogy hívják, csak guruljon, de Gazdi nem engedett oda értük.
A parton még megkergettem egy varjút, de felrepült egy fára. Próbáltam rávenni, hogy jöjjön le, játszunk egy kicsit, de elrepült.
Amikor hazaértünk, Gazdi mondta, hogy ez egy átlagos vasárnap nálunk és még sok ilyen lesz, aminek én nagyon örültem.
És még azt is mondta, hogy ezzel lejárt a GYES, amit itthon tölthetett velem, s holnap kell mennie dolgozni.
Én nem tudom mi az, hogy GYES, s azt sem tudom, hogy mi az a holnap, de remélem, hogy nem fog fájni. Csak a Gazdim mindig itt legyen velem!
Mindenesetre alaposan kiéhezve befaltam a vacsorát.